|
Kedves Bandi!
Helyes dolognak tartom konstatálni,
hogy a Tárcatárgyakról írott tárcámat alaposan lecáfoltad. Nem maradt épen
abból egy sor sem; borzasztó lelkesedésedben még olyan dolgokat is megcáfoltál,
melyeket én nem állítottam, s olyanokat állítasz, védesz, melyeket én meg sem
támadtam.
Elõre kijelentem, hogy én itt, ez
alkalommal részletesen válaszolni nem fogok.
Könnyû neked ott fenn Pesten, de az
én borzas hajam szinte csábítja a Szilágy olvasóit, hogy megráncigálják.
Márpedig erre kilátásaim vannak, ha még egyszer hasonló, vitát provokáló tárcát
írnék. Nem szereti a mi közönségünk az effélét.
- Mi a Szilágy tárcája? - kérdi
vasárnap délután valaki a kávéházban.
- Somogyi és Ady Bandi szamárkodnak
- hangzik egy öttagú kompánia egyhangú felelete.
Nos, én meg akarom magam kímélni az
ilyenféle kritikától, mert ha a vonal alatt okos dolgokról beszélünk, méltán
érhet a „szamárkodás” vádja.
Kibújtam hát a vonal alól, s itt
teszek egypár reflexiót terjedelmes, ügyes és szellemes válaszodra.
A tárcám egy ötletszerû gondolatból
formálódott. Talán éppen azoknak a tárcaíróknak a mûvei szolgáltatták eszméjét,
akik olykor egy-egy újabb, szenzációs regényrõl, drámáról írnak bírálatot, s
akiknek nézeteit rendszertelen mivoltukban - kérdéses válaszod megírásánál -
Temagad is elfogadtad.
Rendszertelen, még egyszer mondom.
Mert eltekintve attól, hogy félreértetted rövidke tárcám intencióját - melyben
(és itt igazad van) a poéta mondja el
azt, amit versben még az a pár ember sem olvasna el, aki így elolvassa, és
amely csak a maguk alól minden erkölcsi alapot kirúgó, minden eszményt tagadó
írók ellen irányul -, nézeteid külön vizsgálva sem állanak meg.
Engem figyelmeztetsz a szigorúbb
disztinkcióra, s éppen Te disztingválsz hibásan, mikor valamennyi modern írót
egyforma irány képviselõjének mondod!
Elõrebocsátottam, hogy nem térek a
részletekre, bár a vitától nem félek, s lesz még alkalmunk minderrõl bõvebben
beszélni, de mégis hogyan kerül össze Zola, ifj. Dumas, Ibsen és Gárdonyi egy
társaságban? Ha nem tudnám rólad, hogy akarsz és tudsz is önállóan gondolkodni,
és el tudsz igazodni abban a rettenetes káoszban, melyet modern irodalomnak
nevezünk - azt kellene hinnem, hogy a lapok bírálatainak elolvasásával kíméled
meg magad az önálló véleményalkotás fáradságától.
Azok a nagy írók, kiket Te, mint
ugyanazon irány képviselõit sorolsz fel, milyen különbözõ színben látják, s
milyen különbözõ színekkel festik a világot!
Dumas Kaméliás hölgye megtisztul,
megnemesül, eszményivé válik az igaz szerelem tisztító tüzétõl, Bracco egyik
nemrég nálunk is elõadott darabjában a legundorítóbb módon bizonyítja be a
szerelem csõdjét.
Csak ezzel az egy példával állok itt
elõ, hogy lásd a modern író és modern író közötti különbséget.
Én megkönnyezem Margit haldoklási
jelenetét, s talán az ezer érzés közt, mit szívemben támaszt, ott van az a
poétai rajongás is, amely Dumas Margitját jobban, áhítatosabban veszi körül,
mint a Tihamér fehérlelkû ideálját…
Óh nem, én nem a romantikát sirattam
el, a szertelen s émelyítõ szentimentalizmussal fûszerezett romantikát, hanem
azt a megtisztító, felemelõ, ideális
törekvést, mely hiányzik modern íróink nagy részénél, s amit hangzatos
frázisokkal, az igazság unos-untig
emlegetett jelszavával elütne, bebeszélni nem lehet.
Szeretnék én errõl bõvebben is
beszélni, de amint az általad felvetett kérdések legnagyobb részére vitaalapot
rövid, ötletszerû tárcám nem adott: épp úgy nem fog jelen, pár sor reflexióm az
akaratomon kívül elõidézett vitának gyújtóanyagot adni.
Én írtam egy rövidke tárcát: témáját
az idealizmus hanyatlásán, pusztulásán kesergõ poétaszív adta, talán a poéta
lelkesedésében a romantika szószólója lettem, s talán akaratlanul nagyon is
„bolygattam” egy még meg nem vitatott irodalmi kérdést - de nem provokáltam az
általad elmondottak elmondását, nem provokáltam az irodalmi kritikát, mihez a
Szilágy tárcarovatát az elõfizetõk kifüstölése nélkül, nyugodt szívvel nem
használhatjuk.
Én keresni fogom a módot, s találok
is a kérdés megvitatására, s lesz még alkalmam neked bebizonyítani, hogy dacára
a sorok között hangoztatott „Poéta, ne tovább a versnél!” elveknek, megvan
nekem is az önálló, elfogulatlan kritikám a modern irodalomról, melyet
egészében távolról sem volt szándékom megtámadni.
Egyébiránt a tárcád által nyújtott
élvezetért fogadd köszönetemet, és míg az „ügy” tárgyalására módot eszelhetünk,
pax nobis!
igaz barátod
Ady Endre
Ui. Az a gyanúd, hogy egy modern
leánykába vagyok szerelmes, s ez adott tárcámhoz inspirációt, nem enged
nyugodni. Keresem Jolán kisasszonyt szép leányaink közt - nem találom…
De Margitot sem!…
Szil 1898. május 8.
Ady
|