|
Küry Klára, az elsõ magyar általános
sanzonett, ki legutóbb félházak elõtt vendégszerepelt Debrecenben, kigyógyult a
lumbágójából, fellépett a Toledad fõszerepében, s provokált egy olyan
tüntetést, melynek még a leírásától is undort kap minden jóízlésû ember.
A siker jól elõ volt készítve. A
közönség percekig tombolt, a lumbágójából kigyógyult primadonna vegyesen sírt
és csókokat hintett, utoljára pedig térdre rogyott a súgólyuk elõtt, s úgy
szórta a csókokat a felbiztatott és felizgatott közönség felé, mialatt - a
lapok szerint - „keble lázasan pihegett”…
Eddig írtam meg - még tegnap - ezt a
cikket, s ma akartam tovább folytatni.
Történt azonban, hogy tegnap a Pesti
Hírlapban egy tárca jelent meg, melyben Tóth Béla, a kiváló író, olyan alaposan
elbánik az egész lumbágó- és térdkalács-históriával - hogy énnekem már alig van
mondanivalóm ebben a szenzációs komédiában.
De mégis van. Tóth Béla ezt a címet
adta jelzett tárcájának: Vidék.
Kérem, tessék róla érteni! Ti. ilyen dolgok csak vidéken „mehetnek el”, de ott
is bajosan.
Miután nekünk is szerencsénk van
„vidék”-nek lenni, mégis csak be kell fejeznem a megkezdett levelet…
Hát - hogy rövid legyek - a dolog
úgy áll, hogy a fõvárosi sajtó szokatlan, atyáskodó favorizálással ráoktrojált
a fõvárosra egy közepes tehetségû szubrettet, aki aztán - nem egészen mûvészi
eszközökkel - csakhamar kedvencévé vált a jól szuggerált közönségnek.
Ez nem volt elég. A sajtó és a
közönség nemcsak ünnepelte a felkapott énekesnõt, hanem kezdte kitüntetni más,
õnála sokkal tehetségesebb mûvésznõk hátrányára.
A váratlanul célhoz ért hölgy hamar
beletalálta magát az új helyzetbe, s fejére nõtt sajtónak, közönségnek,
direktornak, szóval mindenkinek, a nagyhatalmú mamán kívül.
Mármost nem kell bõvebben beszélni. Jött a
lumbágó, a tüntetés, sírás és - új diadal.
Ez az igazság. Mi pedig, lenézett vidék,
csak egypár szót fûzünk ehhez az igazsághoz.
Ha ez a „lumbágó” minálunk történik:
elõször is nem írunk róla naponként három hasábot. Ha pedig az elkényeztetett
sanzonett ilyen lumbágó után nálunk
lépne fel, bizony nem volna alkalma semmiféle tüntetésért köszönetet mondani,
sem térden, sem ülve, sem állva vagy bármilyen pozitúrában is.
Mi, jó vidék, nem fogjuk fel a lumbágó
nagy jelentõségét, s nem tûrjük a primadonna-packázást!…
Ennyit a lumbágóról s a
penitenciáról!
Debreczen 1899.
június 12.
Bandi
|