|
Szóljunk õszintén. Talán nem is
egészen a buta hiperlojalitás az oka, hogy a Kossuth-szobor felállítása nálunk
még mindig csak terv.
Most, mikor tagadhatatlanul
egészségesebb szellem kezdi áthatni közéletünket, lehetetlen feltenni a mi kormánypárti
aprószenteinkrõl, hogy képesek lennének egy nemes eszme megvalósítását
megakadályozni, ha azt társadalmunk komolyan akarja.
Eddig talán akadály volt ez is, de
ma már nem egészen így van.
A marosvásárhelyiek Kossuth
emlékének szobrot állítottak, mert akaratuk és áldozatkészségük volt hozzá.
Marosvásárhely nem elégedett meg a
passzív hazafiasság kétes érdemeivel. Nem tartotta a büszkeségre kellõ
jogcímnek azt, hogy magyar. A legnemesebb áldozatkészséggel, munkás
hazaszeretettel bámulatot keltõ, tiszta lelkesültséggel hozza meg egyik
áldozatot a másik után. Nem jajgat a házipénztár sivár állapota felett, hanem
ismer olyan célokat is, melyekre áldozni kell,
s olyan áldozatot, melyet a legnagyobb erõfeszítés mellett is kötelesség meghozni!…
Nem lehet szégyenérzet nélkül
gondolni arra, hogy nálunk mindenre jut, csak hazafias célra nem.
Szeretjük Debrecent a magyar kultúra
és hazaszeretet erõs várának nevezni, s már régi idõ óta nem látunk egy
jelenséget sem, hogy ezt a szép címet valóban megérdemli.
Közöny, szûkkeblûség, üzleti szellem
kezdik jellemezni úgy a hivatalos Debrecent, mint a debreceni társadalmat.
Olyan szimptómák ezek, melyek a
kozmopolitizmustól való félelmet fájdalmasan jogossá teszik. Nem rémkép ez,
hanem igaz valóság. Az a nép, mely legnagyobbjának emlékét nem becsüli meg,
közel van ahhoz, hogy minden nemzeti jelleget eldobjon!…
Nem dobálódzunk a szavakkal, mikor
azt állítjuk, hogy Debrecennek a Kossuth-szobor felállítása becsületbeli kötelessége!…
És ha már sem a debreceni
társadalomtól, sem Debrecen városától nem remélhetjük az eszme megvalósítását,
vegye azt kezébe az ifjúság!
Hozza meg még egyszer a maga
áldozatát saját filléreibõl, s kezdje meg a gyûjtést, a propagandát minden
téren.
Használja fel a kapacitálás, az
eredményhez jutás minden megengedett eszközét, mert annak a szobornak mielõbb
állni kell!…
Debrecen becsületbeli ügyét tegye hát magáévá a fõiskola ifjúsága, mely még tud és akar hazafias lenni!…
Mutassa meg, hogy a lelkesedés a
közöny és fásultság korában is arathat diadalt.
…És Debrecen jövõ történetírói a
debreceni fõiskolai ifjúságnak adják meg azt a pálmát, melyrõl a város és
társadalma - úgy látszik - önként és szívesen mondott le - a mai Debrecen még nagyobb dicsõségére!…
Debreczen 1899.
június 17.
A. E.
|