146. A HÉTRÕL

A hatásos címek elesnek. Ami most van, az nem „tél júniusban”, hanem egyszerûen „április júniusban”. A legszeszélyesebb idõ. Még tegnap azt tanácsoltam a lakótársamnak, hogy váltsuk ki egyikünk télikabátját, s ma már olyan meleg van, hogy azt a komoly tervet kellett szõni, hogy kettõnk egyetlen ûberciherét is jó lesz becsapni.

Ezért a vidékies humorért ne méltóztassék engem megróni. Nekünk vidéken sok minden szabad. Távolabb esünk Nyugat-Európától, mint a fõváros, s ez meglátszik az írásainkon is. Egyik helyi lap például a múltkor a köpõcsészékrõl írt kedves kis újdonságot, a másik meg fiatal óriásokat emelt fel a csillagos égig - kormánypárti modorban. Az õ botlásuk legyen most az én mentségem is.

Amilyen szeszélyes volt az idõjárás, olyan nyugodt volt a héten a politikai élet.

Egy miniszterelnöknek a kiegyezés ügyében tett lépéseit a legvérengzõbb ellenzéki tigris is tudomásul veszi!… Hát hallott még ilyet Európa? Mi szükség van akkor a kormánypártra, ha az ellenzék mindenre igent mond?… Úgy hallom, hogy a politikai dolgok[nak] ez a fordulata úgy elkeserítette Márk Endrét, hogy elhatározta politikai szereplésének befejezését… Igaza van! Ha már mindenki mameluk lesz, akkor nem fizeti ki magát a mamelukság!…

Holmi ostoba morálon túltéve magunkat, semmi sem fizeti ki magát manapság, csak a pénz­tárnoki hivatal. A pénztárnok uraknak sokat köszönhet a sajtó. Így a beállott holtszezonban mirõl írnának a lapok, ha nem volnának sikkasztó pénztárnokok?…

Igazán kár, hogy a katonatisztek olyan ritkán vagdalnak össze védtelen polgárokat!… Egy-egy kardaffér is olyan hálás laptöltelék, ha az ember elszánta magát öt-hat párbajra.

Rigó Jancsi nem halt meg. Sõt, hogy elevenségét bebizonyítsa, lakását Japánba teszi át. Persze a szép Klárát is magával viszi. „Napnyugat gyöngye, ég veled”…

Sajnos, nem minden szerelem Japánban végzõdik. Szegény Lujza hercegnõ a megmondhatója. A héten ismét sokat beszéltek róla a lapok. A Lujza hercegnõ regényében egy nagy tanulságot látok: A mi korunkban a szerelmest bolondok házába csukják!…

Tudják ezt jól szegény szerelmesek. És ha már beleestek a sötét verembe, legalább igyekeznek elrejtõzni. A héten Nápolyban lett öngyilkos egy szerelmespár. A nõ már túl volt a balzaci koron, a férfi alig múlt húszéves… Van valami igaza a századvégi felfogásnak, mely a szerelmeseket az õrültek házába küldi!…

Debrecenben alig történt valami. Itt igazán holtszezon van, mert még sikkasztó pénztárnokaink sincsenek.

Lehetetlen azonban elhallgatni a hétnek egy eseményét, annyival inkább, mert másról úgyse lehetne írnunk.

Lapunk munkatársának, Ady Endrének verskötete a mai napon elhagyta a sajtót, pár nap múlva minden könyvkereskedésben és szerkesztõségben is kapható.

Tekintettel arra a rendkívüli szoros baráti viszonyra, melyben a nevezett fiatal poétával állok, nem tartom illõnek, hogy a kötetnek nagyobb reklámot csináljak…

Ezek után az olvasóknak kellemes fürdõzést kívánok!…

Debreczen 1899. június 17.

Dyb.