|
Valljuk be így magunknak, hogy nem minden
ok nélkül néz bennünket a Nyugat egy része barbár népnek.
Azt hiszem, boszorkányt is nálunk égettek
utoljára, de az utolsó boszorkányégetés óta még mindig van nálunk szerepe az istenítéletek
különböző nemének.
Nem tudom, hogy a közelebbről
inkriminált tébolydai kegyetlenségek bírtak-e alappal, de az a körülmény, hogy
a kegyetlen vádakat az egész ország komolyan vette, eléggé bizonyítja a mi
ázsiai állapotainkat.
A mocsai vallatási módszer engem is
megdöbbentett, de mosolyognom kell azokon a következtetéseken, melyeket az
esethez a lapok nagyképű moralistái fűznek.
Hogyan?
Olyan rendkívüli a mocsai eset? Nem hinném. Kegyetlenebb talán a rendesnél, de
egyáltalában nem szokatlan.
Hjha!
Nálunk még értenek a vallomások kicsikarásához!…
A
mocsai vallatók kissé túlbuzgók voltak, de csak sablon szerint jártak el.
Hogy
is szokott ez nálunk történni?
Beszállítják
a község házába a gyanú alatt levõ atyafit. Két markos csendõr, nótárius, falusi
bíró, kisbíró már ott várják, esetleg ott van a szolgabíró úr is.
-
Hová tetted a lopott holmit?… Ez az elsõ kérdés. Nem valami barátságos, de még
mindig barátságosabb a vallatási mûtét folytatásánál.
Mikor
a csendõr urak elfáradtak, s a gyanúsított atyafi a kapott pofonoktól a
mestergerendát rágja kínjában, a bíró és a kisbíróra kerül a mulatság.
Zsineggel szorítják össze a vádlott kezeit, s mikor az a fájdalomtól ordítani
kezd, a bíró elérkezettnek látja az idõt, hogy kiüsse vagy három fogát.
Erre
már a szolgabíró úr is lehúzza a kesztyûjét. Õ is ember, had élvezzen õ is.
Mikor
aztán az új erõt gyûjtött csendõrökre kerül a sor, a delikvens úgy vall, mint a
parancsolat.
Egyszerû,
világos és könnyen érthetõ az egész eljárás!
Emlékszem,
egyszer Szilágy megyében a csendõrök hordókba rakták a vádlottakat, s úgy
gurították le egy magas dombról õket.
Ebben
már leleményesség van. És hány hasonló esetrõl tudunk mindnyájan, de elõ nem
állhatunk velök, mert hogy tanúk ne legyenek, arról gondoskodnak a derék
vallatók…
A
mocsai eset egy a sok közül. Az úri hóhérok csak bevett szokás szerint jártak
el. A baj régi, s az orvoslásnak radikálisnak kell lenni.
Azt
hiszem azonban, hogy az orvoslásig sok idill fog még lefolyni a
községházakban!…
Debreczen 1899.
július 13.
ae.
|