|
Van-e Széll Kálmánnak programja a
nemzetiségi kérdést illetőleg, nem tudjuk.
Annyit látunk, hogy a mi kedves
testvéreink sohasem okvetetlenkedtek annyira, mint éppen mostanában, a
Széll-rezsim óta.
A szász szemtelenkedések nap nap után
ismétlődnek.
A tót pánszlávok mesterkedése kezd
komolyabbá lenni, mióta egy magyar
parlamenti pártban, a néppártban
találtak szövetségesre.
Legutóbb sokat írtak a lapok a muraközi
fiatal horvát papok izgatásairól is.
Egyszóval az izgatók nyugodtan
munkálkodnak. Legalább mi nem látjuk a magyar állameszme hivatásos őreit
sehol.
De főképpen nem látjuk az oláh agitátorok
üzelmeivel szemben. Maguk a magyar kormány által zsíros állásba jutott
főpapok közül is nem egy van az oláh nép bujtogató[i], a magyar állameszme
ellenségei közt.
S mit csinál a kormány? Eltûri
például, hogy a magyarcsékei kerületben a kerület szabadelvû pártja hivatalos jelölt gyanánt támogasson egy
tizenhárom próbás dákorománt. Eltûri egy-egy megvadult ellenszegülõ
törekvéseit. Eltûri, hogy azt a néhány hazafias román lelkészt, kik nem vesznek
részt a dákoromán komédiában, felettes egyházi hatósága valósággal üldözze, s
úgyszólván erõszakkal nevelje bele a hazaáruló oláh agitátorok táborába.
Készséggel
szolgálhatnánk nevekkel is.
Egymás
után jönnek a panaszok azokról a hazafiatlan oláh fõpapokról, kik írtóháborút
indítottak egyházmegyéjük magyar érzelmû papsága ellen.
Felhasználják
a magyar kormány által a szegényebb lelkészek számára nyújtott segélyt, melyet
csak kipróbált dákoromán papoknak adnak, s megvonják azt azoktól a
lelkészektõl, kik a legnagyobb szegénységben is jó hazafiak.
És
a magyar kormány nyugodtan tûri mindezt. Nem látunk semmi intézkedést a
dákoromán fõpapok üzelmei ellen.
Az
eredmény pedig kétségtelen. A magukra hagyott, anyagi zavarokkal küzdõ
lelkészek kényszerítve lesznek a többség táborába állani, s az okos nemzetiségi
politika elveszti legerõsebb s legeredményesebb támogatóit.
Lépjen
fel végre a kormány a dákoromán fõpapok ellen, s ne tûrje tovább, hogy élén
álljanak az államellenes harcnak, s valósággal írtóháborút folytassanak magyar
érzelmû papjaik ellen.
Ha
gyors segítség nem érkezik, elveszítjük az oláh papoknak azt a csekély
hányadát, mely hazafiasan gondolkozik.
Mert
szép dolog hazafinak lenni, de miért küzdjenek õk, ha a hazafiasságukért
történõ üldöztetést maga a magyar kormány is nyugodtan tûri.
Debreczen 1899.
július 24.
A. E.
|