|
Szegény Petőfi, ha véletlenül valami
csodából megjelenne köztünk, bizonyára nagyon csodálkozna. Milyen népszerű
is volt ő ötven évvel ezelőtt!…
Nagynevű emberek, díszes állású urak
egymás után visszaemlékeznek arra az időre, mikor boldoggá tette őket
egy-egy találkozás a nagy poétával.
Fölkelnek a „kortársak”. Mind, mind
elõkelõ urak. Mindegyiknek van egy története, amelynek vége az, hogy mennyire
tisztelték õk ezt a „tüneményszerû lángelmét,” s milyen boldogok, hogy
beszélhettek vele.
És minket, kik már oly távol esünk a
nagy idõktõl, kik csak írásokból ismerjük a magyar õserõ legnagyobb szülöttének
élettörténetét, most egyszerre megszáll a - kétség…
Hogyan? Hát amit mi eddig Petõfi
életérõl olvastunk és tudtunk, üres mendemonda?…
Hiszen a „kortársak” rajongással
szólnak róla, s azt állítják, hogy boldogok voltak, mikor köntösét
érinthették?!…
Hiszen
Petõfi akkor a világ legszerencsésebb poétája volt, akit már életében
megértett, akiért már életében rajongott mindenki.
Micsoda
hitványság volt meghamisítani ezt az igazságot s elhitetni a serdülõ
milliókkal, hogy a nagy költõt kora nem méltányolta eléggé?!…
És
azért csak olvasunk régi írásokból. Azok mást beszélnek. Nyomorról,
küzdelemrõl, sorscsapásokról, igazságtalanságról, szomorú és sötét dolgokról.
Azok
a nagy urak, kik most büszkén „emlékeznek vissza”, kik most sorba kamatoztatják
a jóféle Petõfi-tõkét, míg élt, lenézték a szegény egzaltált embert, kopott,
fakó poétát.
Hiador
írja, hogy nagyon sokan az utcán is szégyelltek vele végigmenni, s bizonyára
Görgey hadvezér úr sem volt olyan nagyon megilletõdve a Petõfivel való
találkozáskor, mint ahogy most állítja egy levelében, melyet valami német
laphoz intézett.
Ez
az igazság, ez a historikum. És ezt az igazságot szinte megköveteli a Petõfi
hatalmas egyénisége.
Nem
volt õ olyan kicsiny ember, hogy saját kora megértse, hogy saját „kortársai”
méltányolják.
A
mostani visszaemlékezések a siker eredményei. A siker minden, és mindent
megszerez. Megszerzi a rajongó „kortársakat” is.
A
valóság pedig az, hogy ötven év kellett ahhoz, hogy Petõfit megértsék,
csodálatos nagyságát méltányolni tudják.
Kora
nem értette meg, a „kortársak” nem jól emlékeznek.
Ne
vegye ezt a pár sort kegyeletlenségnek senki.
Sokkal
nagyobb jelentõségû, sokkal szebb a legnagyobb magyar költõ ünnepe, ha tisztába
jövünk a „kortársak” visszaemlékezéseivel.
A
Petõfi nagyságának közös tudata a félszázad év után babérral fedett sír, a
költõ kora által megtagadott hódolat
megnyilatkozása az utódok szívében: ez a Petõfi-ünnep
jelentõsége.
Debreczen 1899.
július 25.
Ady Endre
|