|
Ma ötven éve szomorú nap virradott
Debrecenre. Termőföldjét magyar vér locsolta, pedig olyan drága volt már
akkor a magyar vér!
Nagy volt az ellenségünk, mert nagy volt
az igazságunk!…
A legszentebb küzdelem közel volt már
akkor a véghez. Debrecentől
Világosig olyan rövid volt már akkor a mi szerencsétlen végzetünk útja.
Milyen volt az út az aradi Golgotáig -
miért tekintsünk reá vissza?…
A
mi szemünk a debreceni csatatéren tekint most bánatosan végig; a mi szívünk
ahhoz a sírhoz vezet most bennünket, hol porladó hõsök felett haldokló oroszlán
szimbolizálja a szíven átszúrt nemzetet.
Hogy
harcolt még Nagy Sándor hõs serege!… Alig bírt vele a zsoldosok tízszer nagyobb
hada, mintha érezte volna, hogy ezé a harcé lesz a babér utolsó levele - mintha
minden szívbe titkos sejtelemként szállott volna a nagy katasztrófa érzete, s
nem akarta volna megvárni a rémítõ órát, mikor a hõsök serege megalázva,
lefegyverezve áll a legzsarnokabb koronás fõ szolganépe elõtt!…
Gyászos,
szomorú nap ez a mai.
Segesvár
alatt megdõl a hõs Bem rettenthetlen hada, s átszúrja egy nyomorult kozák
lándzsa a legnemesebb magyar szívet, s pár nap múlva nagy Debrecen borul
mérhetetlen gyászba: temeti Nagy Sándor holt vitézeit, a hõsi harcban elhullt
bajnok honvédeket…
A
haldokló kõoroszlán ráfekszik a hõsök sírjára…
Az
oroszlán nem halt meg! Királyi vadat nem teríthet földre hitvány orvvadász.
Az
a kõoroszlán könnyebb a porladó hõsöknek a feledés súlyánál.
Õrködik,
emlékeztet, mint elmúlt idõk sóhaja, mint kõvé vált fájdalom…
…Nagy
Debrecennek minden röge szent. Megszentelte a honfikönny, vér és ima!
De
az a sír szentebb mindegyiknél. Szentély, talizmán, kereszt és Golgota.
Minden
füve a feltámadás lehelletétõl nyert életet, s minden porszemében a magyar élet
záloga van…
…Nem
féltjük mi Debrecent, hogy oltárán megszûnjék égetni a magyar tûz lángját.
Magyar volt, nagy volt mindig, s az lesz ezután is, mert hantjai negyvennyolcas
honvédeket borítnak.
Az
a sír a honszeretet élete lesz addig, míg Debrecen a nagy Debrecen marad, s élõ
átok, ha valaha magyarságát, hazáját feledné!…
Hintsetek
virágot a sírra, a mi mártírságunk, a mi megváltásunk szent helyére. Legyen
zarándokhely az mindenha, melytõl vérzõ szívünk akkor is reményt hoz, ha bent a
fórumon kufárok is ütöttek tanyát.
Legyen
áldott annak a sírnak minden porszeme, s legyen az a sír haldokló oroszlánjával
örök parancs arra, hogy kell megvédeni ezt az édes, ezt a szent hazát!…
Debreczen 1899.
augusztus 2.
Ady Endre
|