|
Ott ég-e a szégyenpír minden honfi arcán,
vagy már szégyenleni sem tud a magyar?…
Érzi-e a nemzet azt a pofoncsapást, melyet
a mai napon, a félszázados évforduló egyik legszomorúbb napján, legádázabb
ellenségeitől kapott?…
Van még magyar büszkeség?… Vagy tán magyar
sincs többé a hazában?… Megtörtént!…
A Hentzi-szobrot nagy ünnepséggel avatták
fel ma délelőtt. Felcsendült a Gotterhalte, melynek hangjai mellett olyan
szaporán lehet mészárolni vagy megfojtani a magyart, meghajoltak a zászlók,
dísztüzet adtak a magyar bakák, s mikor a „zum Gebet” felhangzott, imára
térdelt a magyar fiú, kinek talán nagyapját az esküszegő, átkozott
emlékű osztrák zsoldos valamelyik katonája ölte meg.
Ez történt ma, a szabadságharc félszázados
évfordulóján, mikor minden napunk Nagypéntek, gyásznapja a nagy tragédia
egy-egy szomorú végjelenetének.
Fátyolt borítottunk minden
vesztőhelyre, bosszú nélkül hagytuk Aradot s a többi rémhelyet, feledtünk
és áldoztunk azóta, feláldoztuk, legyőztük a bosszúérzéstől telt szív
minden fellobbanását, és mi a jutalom?… Ötven év után elviszik a vértanúk
unokáit, hogy imádkozzanak a bakók üdvéért, dicsőítsék a magyar szabadság
gyilkosait akkor, mikor ötvenedikszer virrad reánk a világosi gyásznap
évfordulójának szomorú hajnala!…
…Ott ég-e a szégyenpír minden honfi arcán,
vagy már szégyenleni sem tud a magyar?…
Mik
vagyunk mi? Szabad nép vagy helóták; jámbor, türelmes birkák vagy büszke,
becsületes honfiak?…
Hol
voltak a magyar függetlenség dicsekvõ héroszai, kikre a magyar nép legdrágább
jogait, reményeit bízta, s kik annak idején azt fogadták, hogy csak átlõtt
testeiken keresztül juthat az esküszegõ zsoldosok emlékszobrához az ünneplõ
sereg?…
Hol
vannak a magyar kormány tagjai, hol van Széll Kálmán, kinek miniszterelnökségi
szédelgése alatt kellett megtörténnie a magyar becsület sárbatiprásának, kit
nagyobb bûn terhel az ünnep bármelyik rendezõjénél?…
Ötven
év után ennyire jutottunk.
Felszentelik
újra a magyar függetlenség sírkövét, s szinte odakiáltják a nemzetnek: bolond
magyar, ne hidd, hogy a te ünneped egy szabad nép kegyeletes visszaemlékezése a
szabadságért vívott küzdelmére; a gyõzelem a mienk volt, s mi a gyõzelem
hasznáról nem akarunk lemondani…
És
a magyar nemzet engedte, hogy ellenségei is megüljék a világosi nap emlékét.
Ötven év után, a világosi gyásznap évfordulóján ismét sárban van a magyar
becsület, ismét sárba taposták szolgalelkû osztrák katonák, kik megfutnak
minden csatában, de rettenthetetlenek, mikor egy lebilincselt nemzetet kell
arculverniök!…
Hiába
itt minden szó. A magyar önérzetet megölte az 1867 óta tartó leplezett
szolgaság, a nemzet vezetõi, a nép képviselõi pedig vagy korrumpáltak, vagy
hideg szívû, közönyös emberek.
Az
osztrák szoldateszka tegnap megünnepelte az ötven év elõtti gyõzelmet, s
ünnepével dokumentálta azt is, hogy itt õ az úr!…
…A
magyar nemzetnek pedig nincs ünnepelnivalója. A világosi napot ma ünnepelték
meg a Hentzi-szobor mellett, s az ünnep a feltámadt kamarilla gyõzelme volt.
…A
magyar ember pedig kulcsolja össze két kezét, s adjon hálát az Istennek, hogy
õseinek vérétõl áztatott hazájában neki is szabad élnie!…
Debreczen 1899.
augusztus 12.
A. E.
|