|
Őszintén megvallva, nem értem a
vendéglősöket.
Mi
a manónak tartanak õk kongresszust?…
Velük,
úgyszólván náluk élek, s mégsem tudom ezt a kérdést megfejteni.
Õk a világ legszerencsésebb financier-jei.
Legnagyobb percentre dolgoznak, s legkevesebben kerülnek közülök a
szegényházba.
Hát mi panaszuk van?…
Debrecennek van egynéhány száz vendéglõse,
s mind tisztességesen megél.
Nincs szükségük tömörülésre, tiltakozásra,
legkevésbé pedig kongresszusra.
Ellenben gondolkozzunk csak!…
Mi a bajuk a debreceni vendéglõsöknek?
Körülbelül az, hogy pár év alatt nem
lehetnek tõkepénzesek…
De édes vendéglõseim, az tán nem elég ok
háromnapos kongresszusra?…
Hiszen
vagyunk itt ám nagyon sokan, kik elvégeztük jelesen a középiskolát, az egyetem
auláit is sorba jártuk, s azért mégis megelégszünk avval, ha napról napra
egzisztálni tudunk!!
Ha
a kongresszus segítene rajtunk, bizony mi is tarthatnánk évenkint néhány
kongresszust.
De
vegyük közönségesen a dolgot, s próbáljunk példával bizonyítani.
Itt
van mindjárt elõször a Bika vendéglõ bérlõje, Milöcker Lajos. Szolid
üzletember, sõt több, valóságos úriember.
Reklámmal
nem él, de üzletét magas nívón tartja. Nem panaszkodik, de mindent megtesz,
hogy vendégeinek ne legyen okuk panaszra.
Saját
felesége ügyel fel a konyhára, õ maga érintkezik a vendégekkel, mindent
megtesz, hogy a kongresszusra ne maradjon elõadnivaló!!
Nem
akar ez reklám lenni Milöckernek. Õ nem az az ember, ki erre számítson is. De
intés akar azoknak lenni, kik nem elégednek meg a vendéglõsök tagadhatatlanul
elõnyös helyzetével, hanem kongresszusra gyûlnek, s minden ok nélkül
követelõznek.
Tessék
csak vendéglõs uraiméknak példát venni, ne pedig minden jogcím nélkül meggazdagodásra
pályázni!…
Mert
idestova azt érik el, hogy nem õk, hanem a vendégek
fognak kongresszust tartani!…
Debreczen 1899.
augusztus 26.
|