|
Szegény,
elvhû, függetlenségi polgár, ki csak áldozni, lelkesedni s egy-egy nagyságos
jelölt úrra leszavazni tudsz, de a magas politikához halvány sejtésed sincs -
most ugyancsak zavarban lehetsz.
Csúnya
zavarba hoztak odafenn a nagyságos hazafiak.
Az
ördög még jobban tudja, hogy mi lelte õket, de annyi tény, hogy úgy viselik
magukat, mintha te nem is léteznél, s mintha nem mandátumot adtál volna neki,
hanem amolyan szabadságlevelet, amely minden garázdálkodásra feljogosít.
Furcsa
dolgokat olvashatsz azokból a lapokból, melyekbe a te nagyságosaid írnak, s
melyek büszkén hirdetik magukról, hogy az igazi függetlenségi elveket csupán õk
képviselik, s csupán csak õk õrzik meg a te számodra.
Olvashatsz
és épülhetsz. Eötvös Károly közönséges áruló, Tisza Bánffy-csatlós, ki
hallgatott az obstrukció harca alatt, de most minden erejével az úgynevezett
„régi” rendszer visszaállításáért küzd, s el ne hidd, hogy a Hentzi-ügyben a
hazafiasság szólította porondra! Dehogy: Bánffyért írt, izgatott és harcolt,
õérte él és hal!
Jó
függetlenségi magyarom, ne hidd, hogy ezt a Pester Lloyd vagy a Lepsényi páter
lapja írja. Óh, a világért sem. Honmentõ, nagynevû függetlenségi politikusok
terjesztik, táplálják ezt a hírt, melyet valóság esetében is titkolnunk
kellene, már csak a párt becsülete érdekében is.
Persze
azt hiszed, hogy ilyen rémítõ vádat adatokkal erõsítenek. Hja, úgy nem lehetne
országos politikát csinálni. Persze te ehhez nem értesz. Te csak szavazni
tudsz. A magas politika kívánja azt, hogy gyöngéden óvjuk ellenségünket, s
borítsuk rá a vizes lepedõt arra, aki elvtársunk, hasznos bajtársunk volna, vagy mi a szösz. Arról nem tehet, hogy
vezérszerepre jogosító tehetsége van. Ez pedig halálos bûn a mi ambiciózus
kolomposaink közt.
Nem
szándékunk Eötvöst és politikáját védeni, de a „jog, törvény és igazság”
szemfényvesztõ komédiájában megõrzött éleslátásáról, a Hentzi-ügyben kifejtett
s egyedül helyes állásfoglalásáról másképpen, mint elismeréssel szólni nem
lehet.
Lehet,
hogy némely urak érzik odafenn annak a bizonyos „rendszerváltozásnak
tagadhatatlan elõnyeit”, de mi - sajnos - nem oszthatjuk az õ optimista
felfogásukat.
Mi,
kiket éppen õk szoktattak a szép beszédekhez, nem elégszünk meg hangzatos
frázisokkal s cikornyás ígéretekkel. Tetteket vártunk, s az elsõ és legnagyobb
szabású tett a Hentzi-botrány volt.
Ez
után a hallatlan pofoncsapás után be nem fejezni a még meg sem érdemelt
dicshimnuszt - ha nem is gyanús, de érthetetlen.
Némely
függetlenségi politikus azonban méltóságán alulinak tartotta ilyen kiskaliberû
dologgal foglalkozni, s ehelyett jobbnak látta felújítani a régi átkot, a
belviszályt, melyet õk olyan passzióval ûznek, s mely nekünk annyi fájdalmat
okoz.
A
békét mi is szeretjük, de a harcot az ellenséggel szemben követeljük. S nagyobb
ellensége a magyar nemzet függetlenségének a testvérharc szítója a legnagyobb
aulikusnál…
Te
pedig, viszálykodáson búsongó magyarom, vond le a magad józan eszével az illõ
tanulságokat, s számolj le majd azokkal, kik bizalmadra méltatlanok voltak, s
bárcát csináltak a te bizalommal s önzetlenül ajándékozott mandátumodból.
Debreczen 1899.
szeptember 18.
A. E.
|