194. AMOLYAN BÚCSÚ-FÉLE

Úgy hozta a sorsom, hogy én, ki arra sohse vágytam, meglehetõs közel jutottam a kulisszák érdekes, festett világához. - Ezért bizonyosan irigyelni fog minden gimnazista, minden bankhivatalnok s minden penzionátus öregúr - de én méltánylom a mások illúzióit, s nem fogom kijelenteni: hogy nincs mit irigyelniök…

Festett világ, hideg ország a színpad világa, elrabol minden illúziót. Bolond, meleg szív kell ahhoz, hogy érte lelkesülni tudjon. S hogy nekünk, szegény, csavargó skriblereknek ilyen bolond szívünk van, miért dicsekedjünk el vele?…

Én is szeretem a kulisszák festett világát, bolond, meleg szívvel.

Néha ugyan bánt a saját hibánk, hogy túlságosan istápoljuk a színészek dicsvágyát, de ez csak múló hangulat. Miért hívjuk ki párbajra a világot, ha az inkább dob el 6 frtot egy páholyért Szulamit elõadására, mint 2 frtot Byron Don Juanjáért?… Száz ember úgysem változtatja meg milliók ízlését, de meg mi is volna a mi szomorú rendeltetésünk, ha nem az örök elégedet­lenség…

És hát sok elnézést is megérdemelnek az illúzió apostolai.

Minden kedélyre tudnak nemesen hatni. A vegetáló emberiséget éppen úgy neveli egy jó­kedvû francia operett, mint ahogy a gondolkozni tudókra hat Ibsen a maga sötét problémáival.

Dicsértessenek hát a színészek, s magam is a dicsérõk sorába állok.

Négy debreceni mûvésznõrõl szólok egypár szót. Sokat várok mind a négytõl, kedvencem volt mind a négy. Most már bevallhatom, úgyis csak pár napig leszek debreceni és színházi kritikus…

T. Halmy Margit az én legelsõ kedvencem. A nagy Halmy leánya, s maga is nagy mûvésznõ. Csodálatra méltó asszony, ki szembeszáll a természettel is, pedig csupa élet a színpadon. Gyenge fizikumát átmelegíti a lélek lángja; vékony, sápadt arca tündérszéppé lesz, ha õ úgy akarja. A modern, csupa ideg, beteg asszony szívét darabokban mutatja be nékünk; bámulatba ejt a legapróbb részletek megdöbbentõ, igaz, hû képével. Talán alakításának nincs egysége, s a részletektõl nem látjuk az életnagyságú képet, de így is csak Halmy Margit igaz. Hisz a modern asszonyt az idegeire ható pillanatok a legnagyobb talánnyá teszik. Élete csupán [!] láz, csupa beszámíthatatlanság. A lázbeteg ember vízióit pedig melyik Van Dyck tudná vászonra festeni?…

Nem sokszor láttam a Nemzeti Színház szõke csodáját, az egyre fiatalodó Loreleyt, de Halmy Margit mûvészetét azért tartom talán az övénél is nagyobbnak, mert Halmy Margit minden sikerét csak a mûvészetének köszönheti. S hogy ezek a sikerek nem kicsinyek, arra nagyon-nagyon sok tanút tudnék kapni.

Fáy Flóra egészen más mûvészi egyéniség. Mondhatnám: önálló egyéniség. Az õ nõalakjai nem a korzón kacérkodó, idegbeteg asszonyok. Ideális nõk, szívvel, erõvel, szerelemmel.

A Halmy Margit asszonyai itt fájlalják a migrénjüket körültünk. Igazi alakok a mi beteg korunkból. Fáy Flóra az örök asszonyt mutatja be a maga örök bûneivel, örök erényeivel. Az õ asszonya minden koré. Õ a fejgörcsöt meg-megránduló arcizmokkal nem képes elhitetni, de egész képet tud adni egy asszonyról, ki vétkezett; vagy egy asszonyról, ki hõs volt asszony létére. T. Halmy Margit ismeri a XIX. század fõ tudományát: a patológiát. Fáy Flóra ismeri a nõ­ben azt, ami sohasem változik. Az átöröklésbõl könnyelmûvé vált nótát Halmy Margitnál meg­döbbentõbb igazsággal senki sem játssza el, de Rómeó Júliáját csak Fáy Flórától értem meg.

Sárosy Paulának alig hiszem, hogy valaha vágya lett volna drámai babérokra. Dal zenghetett a bölcsõjénél is, dal hozza ragyogásba a szemét; az õ szíve csupa dal, az õ dala csupa szív. Született szubrett ez a kisleány. Lágy dallam minden hangja, ritmikus minden mozdulata, pajkos zene a kacagása is. Az illúziókeltés a legnagyobb s legbecsesebb ereje. Õ Lilit végig léhá­nak játszhatja: elhisszük neki. S ha a Babában, mint Alézia, mellõz minden gépies moz­du­latot: mi elhisszük, hogy baba, aranyos, tökéletes baba… Ez a kislány sokra fogja még vinni.

Perényi Margit dzsentri-lányból, zsúrok kedvencébõl lett egyszerre primadonna. S ha el­vesz­tett egy õt körülrajongó társaságot, nyert egy nagy, szeretõ közönséget, melynek szintén s olyan hamar kedvence lett. A magyarnóta még jobban szívünkhöz nõtt, mióta azt õ énekli nékünk.

De Nebántsvirág kisasszony sem lehet édesebb, pajzánabb, mintha azt õ játssza. Õ elhiteti velünk, hogy a poézis és valóság között nincs különbség. Az õ játékát poézis és csodálatos természetesség jellemzi…

…Õk voltak négyen az én kedvenceim. Lehet, hogy nem õk a legkülönbek, de övék a jövõ sikere.

Olyan jólesnék majd az õ megérdemelt sikereikrõl hallani. Arassanak nagyon sok sikert, ezzel veszek tõlük búcsút, ki az õ tehetségüket mindig legjobban megbecsülte!…

Debreczen 1899. december 2.

Ady Endre