199. A SZÉRUM

Nem tartozom azok közé, kik álszemérembõl hazudnak. Õszintének, mondhatnám szemte­len­nek tartanak csekély számú ismerõseim. Bevallom tehát azt is, hogy sohasem ambicionáltam magamnak a józan életû jelzõt. Már zsenge ifjú koromban vén lumpnak hívtak nem kevésbé lump, de szintén ifjú barátaim. Azóta nõttem években, de bölcsességben nõni semmi kedvem sem volt. Életfilozófiám szilárd és régi: jobb egy pohár bornál - két pohár bor.

Ne ütközzenek meg, kérem, ezen a cinikus vallomáson. Dicsekvés nélkül van ebben valami szokatlanul nemes. Olyan kevés korhely vallja be részeges voltát, hogy még egy delíriumosnak is meg kellene bocsátani. Delíriumos nem voltam, de a barátaim nagyon féltettek, hogy idestova az leszek.

No, de szóljunk már a szérumról, mely egész valóm megváltoztatta.

Egy nap a kávéházban barátaim egy újságcikket olvastak. Ahogy engem észrevettek, egyszerre elnémultak, s félretették a lapot.

Ölt a kíváncsiság, s alig vártam, míg magam maradok. Végig futom a lapot, s egy meg­ceruzázott újdonságot lelek. A címe ez volt: a részegség széruma. Egy szenzációs felfedezésrõl szólt a hír. Felfedezték a részegség szérumát, mely kigyógyít az iszákosságból. Eszembe jutott valami. Sejtettem, hogy ezt a kúrát is végig kell szenvednem, mint a többit. Rám olvastattak már egy vén oláh asszonnyal, megitatták velem a lapokban hirdetett „antibetin”-t is, nem is említve, hogy egyszer, mikor egy muri után mély álomba merültem, a számba facsartak három citromot. Még az antibetin volt legtûrhetõbb kúra. Ennek az íze emlékeztet valamennyire a sósborszeszre.

Többször említett barátaim egy este igen nyájasak voltak hozzám.

Egyikük megkínált egy pohár abszinttel. Azután õk kínáltak, én ittam. Bizonyosan sokáig ittam. Addig ti., míg totaliter eláztam. Mi történt velem? - nem tudom. Arra ébredtem, hogy a jobb karom sajog. Megszúrtak. Egyszerre világosság gyúlt az agyamban: beoltottak a részegség szérumával!

Gondolkoztam, mi lesz most?…

Akit veszettség ellen oltanak be, nem vész meg.

Akit himlõ ellen, az nem lesz ragyás.

Egek! Hisz én akkor sohse leszek részeg!… Pokoli szomjúságot éreztem; rohantam a korcsmába. Megiszom a rendes adagot: józanabb vagyok egy eladólánynál. Megduplázom: egy pincért csak egy pincérnek látok. Megrémültem, még egy adagot rendelek, semmi eredmény. A legszilárdabb lépésekkel mentem a fiúkhoz. Kitörõ örömmel fogadtak, mert máskor már ilyenkor holtrészeg voltam.

A szérum, a szérum! - kiáltott fel egyikük önfeledten. És én azóta mindig iszom, mindig józan vagyok, mindig szomjazom.

Ezt persze senki sem tudja rólam, mert sohasem rúgok be. Úgy beszélnek rólam, mint egy megtért bárányról. Az apák mintaképpen állítanak lump fiaik elé, az anyák józan életû, derék férjnek való ifjúnak tartanak, a mértékletességi egyletben pedig erõsen agitálnak egy, az én részemre felállítandó titkári állás ügyében.

Tegnap este a bal karomat is beoltattam a részegség szérumával…

Szabadság 1900. január 18.

Dyb.