|
Na,
csak felvitte az Isten a dolgunkat!… Ha nagyrabecsült székesfõvárosunk õsidõk
óta elkaparint is mindent elõlünk, egy megmaradt: az erkölcs. Ennek mi vagyunk a hivatásos õrei. A fõváros nyugodtan
dorbézolhat, az erényt megóvják a vidéki eunuchok.
És
bókolnak is nekünk. Hogy így, hogy úgy; a vidék az az egészséges, romlatlan
vidék - zengik kórusban odafent.
Mi
pedig elõször szörnyen boldogok vagyunk. A második dicséret már hidegen hagy.
Most pedig már kezd egy kissé zsenírozni bennünket a dolog…
-
Ördögbe is! Csakugyan ilyen ostobául erényesek lennénk?…
Mert
hát egy kissé még mindig ugrathatók vagyunk, de már nem a régi naivak. Egy
kissé gondolkozunk is. Különös. A pesti lapok vezércikkben az erkölcsös vidéket
dicsérik, színházrovatukban az Osztrigás Miciknek csinálnak reklámot.
Mintha
nem egészen tiszta bort ürítnének ránk ezek a cikkíró urak?!… Ezeknek vagy
nincs más témájuk, vagy tán az erényt dörgõ cikkekkel akarnak még nagyobb
érdeklõdést kelteni a kollegáktól fordított vagy írt, úgynevezett erkölcstelen
darabok iránt…
…Én
legalább így vélekedem. Nem hiszek a mi erényeinket dicsérõ fõvárosi vélemények
õszinteségében, de nem hiszek a mi állítólagos erényeinkben sem.
Nem
vagyunk mi jobbak egy szikrányit sem Pestnél. Ez az igazság, bár nagyon kevesen
merjük bevallani.
Ha
csak a gyermekeinket nem, minket már alig lehet rákapatni a
Shakespeare-remekekre vagy leszoktatni azokról a szemtelenül kedves, pajkos
operettekrõl.
Vagyunk
talán elegen, kik áhítoztunk valaha komoly, nehéz eledelekre is, de rémítõen
elromlott a gyomrunk… Problémák és problémák… Ki az ördögnek kell a probléma?
Egy problémát felvetni nem nagy dolog. Egész társadalmunk ezernyi bibijével egy
nagy probléma. Nem kell nekünk probléma-keresõ drámaíró. Olyan álljon elõ, aki
merészen mutatja meg a probléma megoldását is!… Ilyen pedig nem akad. S így
növeltük mi, a kevesek is azok számát, akik az élet ezernyi baja után mulatni
és feledni akarnak a színházban.
Tisztelettel
ismételem tehát: nem érdemeljük mi azt a sok dicséretet. Jobbak mi sem vagyunk
a Deákné vásznánál… És nem is mi
fogjuk ám a romba dõlt erkölcsöt felépíteni, hanem egy, a miénknél tisztább és
erõsebb alapon épült, új társadalom.
Ne
bántsuk hát a vén gyermekeket. Neveljük helyesen a fiatal gyermekeket. Kezdjük
az iskolán, ne pedig a színházon… Fõképpen pedig ne várják tõlünk a purifikációt. Nekünk elég gondot ad a megélhetés. Övék -
odafent - a hatalom és a dicsõség, talán a kötelességbõl is nagyobb adag esik
rájuk…
…Mindez
pedig nem vonatkozik a nagyváradi színügyi bizottság ismert határozatára, mely
helyes is, üdvös is, legfeljebb eredményéhez és sikeréhez fér töméntelen sok
kétség!…
Szabadság 1900.
január 28.
ae.
|