Kincses
Kolozsvár még mindig nem tud beletörõdni, hogy az õ koszorús költõjét Nagy
Mórnak hívják, ki a város millenáris irodalmi pályadíját nyerte több kötetet
kitevõ költõi mûködésével.
Mikor
a bíráló bizottság Nagy Mór mellett döntött, az egész sajtó foglalkozott evvel
az „irodalmi esemény”-nyel, s mutatványokat közölt a koszorús költõ
csodabogaraiból. De különösen nagy volt a felzúdulás Kolozsvárt, bár a helyi
méltatlankodásban nagy része volt a megsértett ambíciók kitörésének is.
Nagy
Mórt azóta már elfeledte a világ, legfeljebb egyik versrefrénje: a
„pukk-ám-pukk” számíthat esetleg halhatatlanságra.
Kolozsvár
azonban nem felejt. Egyik kolozsvári lap mellékletén folytatásokban bírálgatja
a koszorús költõ poézisét, s hogy milyen modorban, azt a cím is mutatja: „Babér
avagy keserûlapu?”… Természetesen keserûlapu…
…A
dolog morálja különben az, hogy egy város se akarjon élõ koszorúsokat. Ezekben soha sincs köszönet. Ellenben Kiss
József, a legnagyobb élõ magyar költõ ismét elbukott a Kisfaludy Társaságban.
Nagy Mór, a boldog: koszorús; Kiss József szegény - koszorúzatlan…
…Megbocsát
talán Kiss József, hogy ebbe a „pukk-ám-pukk” címû hírbe került, de olyan
fatálisan összeesett az õ „bukása” és a kolozsvári „koszorúsmosás”.
Szabadság 1900.
február 9.
|