209. A SZAKADÁTI LÓKÖTÕK

Hogy is mondja Tömörkény István egy végtelenül kedves, legalább nekem legjobban tetszõ tárcájában?

- Az õszt mintha az Isten is lókötésre teremtette volna!

A szakadáti oláhok persze nem képesek megérteni a lókötés romantikáját. A múlt õszön négy szakadáti oláh gazda sírva panaszolta egy reggel a bírónál, hogy az éjjel elkötötték a lovaikat a szakadáti rétrõl. A szakadáti bíró meg vakarta a fejét.

- Bajos dolog lesz arra reáakadni! Aki lovat lop, nem marad az itt közel a tûzhöz.

Valaminthogy a szakadáti lókötõk el is inaltak jó messzire a környékrõl.

Cigányok a betyárok. Mind a négyük ismert lókötõ. A három Rostás testvér: a Pál, a Mihály és a Gáspár ahány nevet viseltek, annyiszor ültek a tömlöcben. Márpedig minden hónapban más nevet viseltek a lóvásárokon.

A negyedik: Gazsi Tódor, rücskös, fekete cigány. Mielõtt a váradi tömlöcbe került volna, Szegeden volt egy kis elintéznivalója.

A szakadáti lovakat Szabolcsban, Borsodban csereberélték el. Tegnap a nagyváradi törvény­szék elõtt állottak azok a jóképû szabolcsi magyarok, akik a szakadáti lovakat elcserélték. Egy asszony is volt köztük - másodmagával. Ici-pici, pár napos gyerekkel, akinél fiatalabb honpolgár alig „állott” még törvényszék elõtt.

- Miák! Miák!…

A bíró urak egy darabig tûrték a rívást, de végre is idegesek lettek.

- Vádlott menjen ki a folyosóra avval a gyerekkel!…

Ellenben a négy nomád határozottan botrányosan viselte magát. Még Gazsi Tódor viselkedett leggavallérosabban: bevallott mindent.

- Hej, az istennyila csapott vón’ a fejembe, mikor evvel a három gazemberrel össze­találkoztam.

A három gazember - a Rostások közül a Mihály hiányzott. Nem tudták elõkeríteni.

- Ki tudja azt, instáljuk, melyik országban van?

- Mindig olyán kóborgó természete volt…

Rostás Pálban egy romantikus regényíró veszett el. Hosszú históriában adja elõ, hogy milyen szûz ártatlanul jutott a krédóba. Úgyszólva csak rá esett arra [a] bizonyos lóra.

- Ákássának fel, ha jártam is Sákádáton. Én mágyár cigány vágyok, téglát verek, sárral tápásztok. Szóba sem állok olyan emberrel, mint Gázsi.

Rostás Gáspár is szörnyen átkozódik.

- Rohádják meg, há iletemben is loptám! Hát úgy nízek én ki?…

Az elnök megkérdi: - Rostás Gáspár - testvére maga Rostás Pálnak?

- Ázt tudom, hogy rokonok vágyunk, de nem tudom biztosán, hogy testvérek.

- Hát maga, Rostás Pál, hogy jutott ahhoz a lóhoz, amit Orosz Károly kótaji lakossal a búji úton elcserélt?

- Egy csigány bíztá rám, instálom. Így sokták á csigányok, az úton árulják á lovákát…

Mikor a bizonyítási eljárást a bíróság befejezte, Pop Aurél a vád módosításával lopás bûntettében kéri a három cigányt megbüntetni, a szabolcsi atyafiak ellen elejtette a vádat.

- Nem kívánnak a vád módosítása ellen fellebbezni? Kérdi az elnök.

- Csák ítiljenek már á náccságos urák! Rigen itt vágyunk!

A bíróság Móré Pál elnöklete mellett két-kéthavi börtönre ítélte a szakadáti lókötõket, mely büntetés a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek mondatott ki.

A cigányok kitörõ örömmel rebbentek szét, de aligha Szakadát felé irányozták lépteiket…

Míg a bírák ítélethozatalra vonultak vissza, remek kis anekdotát mondott el a folyosón cigarettázás közben a jelen volt újságíróknak az ügyész.

Egy nagyszalontai doktorhoz állított be egy cigány. Beteg volt, s gyógykezeltetni akarta magát.

A doktor néhány nap alatt kigyógyította. Honoráriumot azonban nem tudott adni.

- Hát aztán mivel foglalkozol, te cigány?

- Lóvál bánok néhá-néhá.

- Hát tudod mit? Hozzál egyszer nekem is egy lovat - szól a jókedvû, joviális doktor.

- Nem felejtem el, instálom…

Jó két esztendõ telt el. Egy hajnalban lovas ember verte fel álmából a szalontai doktort.

- Doktor úr, elhoztám ázt á lovát, ámit ígértem!…

A doktor nagyon megijedt.

- Eltakarodj innen, gazember! Még engem is bajba hozol.

A cigány odahajol az orvoshoz.

- Sohse féljen doktor úr. Nem hállátsik el ennek á nyerítése Heves megyéig!…

A doktor azonban nem nyugodott meg, s kiverte a cigányt paripástul együtt.

Szabadság 1900. február 22.

Dyb.