|
…Eljött
a vajda Nagyváradra. Ki se mozdul mostanában, nem jár el sehova, de velünk
kivételt tett.
A
kitüntetést hálásan fogadtuk. A mi vendégünk a legelsõ élõ magyar poéta, ki
mindnyájunknak büszkesége.
Tulajdonképpen
azonban bukott poéta. Néhány nappal ezelõtt bukott el a Kisfaludy Társaság
jóvoltából, de - úgy látszik - ezt a csapást szépen kiheverte, s nem hajlandó
letagadni, hogy például õ írta a Tüzek címû költeményt, mely a Kisfaludy
Társaság pályadíját nem nyerte meg, bár igaz, hogy nem is pályázott érte.
Azt
tartom, hogy nagyon jól van ez így. Magyarországon szinte elvárja az ember,
hogy a legnagyobbat ne tûrjék maguk közt a hivatalos, szabadalmazott poéta
bácsik, kik a szó szoros értelmében azt a bizonyos nótát fújják, mellyel csak
az elõdök tudtak világot hódítani.
Kiss
József azonban nem veszi komolyan a dolgát. Könnyelmûen eldobta a nagynevû
elõdök régi, tisztes, kipróbált lantját, s elég merész volt úgy énekelni, ahogy
az õ nagy, meleg szíve súgta.
Az
eredmény meglepõ volt. Mire a kollégák észrevették magukat, elhódította elõlük
az egész magyar közönséget… Ezért nevezhetjük aztán Kiss Józsefet bukott
poétának…
Köszönjük,
hogy velünk kivételt tett. Legalább megmutattuk a szeretetünket a vajda: minden
élõ magyar költõk vajdája iránt.
Egy
ember, kit úgy szeretnek, mint õt a magyar közönség szereti, nem érdemelné meg,
hogy a Kisfaludy Társaságba kerüljön. A „hunyó parázs” kialudnék ott; nincs ott
olyan meleg szív több, mint aki a varrógéprõl mesélt nekünk egyszer egy
gyönyörû mesét.
Ne
legyen más Kiss József, csak az, ami most! a magyar poéták vajdája, legnagyobb
élõ magyar költõ…
Ez
körülbelül ér annyit, mint a Kisfaludy Társaság.
*
„Ismerik
maguk a lámpalázat? Határozottan olyanfélét érzek. Szabad elõadást fogok
tartani. A közönség elõtt már unalmas az olvasás.”
Persze
hogy siettünk megjegyezni, hogy Kiss József nem lehet unalmas.
Rendkívül
érdekelték a nagyváradi viszonyok. A sajtó. Az irodalmi élet…
„Nehezen
búvok ki hazulról. Nagyváradon is nagyon régen nem voltam már.”
Valamelyikünk
egy tollharcot hozott szóba, ami nemrégen folyt le Nagyváradon.
„Nekünk
is nehéz harcunk van. (Sok az ellenségünk.)”
A
Hét-rõl beszéltünk aztán, az õ remek hetilapjáról.
„A
gárda elég erõs, de szükség volna még valamire. Valami új hang kellene, egészen friss, szokatlan!…”
Új hang, eredetiség - ez a vajdának a
hiszekegye.
Szabadság 1900.
március 4.
|