|
A
Figaro öles hasábain kalandoztam máma. Az én szánandó kis franciaságommal
szerettem volna kiböngészni egy-két magyar vonatkozást a nagy világlap
szürkeségükkel is fényeskedõ sorai közül. Megvallom: nemigen kaptam. Ritkán
foglalkoznak ott mi szegénységünkkel…
Rápillantok
a lap fõ oldalára, s álmélkodva olvasom a hosszú-hosszú vezércikk címét: Egy Istenhozott. Levél ez a két nagy
hasábú írás. Levél Marcel Prévost-hoz, ki most lépett be a Figaro
szerkesztõségébe.
Aranytoll
írta mindenik szavát. Dicsõségét zengi a francia szellem egy élõ óriásának: a
nagy, a merész Prévost mesternek…
Ha
én idegen magasságot látok: könnyezek, szédülök… Ez a lap Párizs, Párizs a
világ. Ennek a lapnak nem kell önreklám. Nem azt mondja: nézzétek, ez a mi
emberünk, ti nem tudjátok, milyen nagy õ - de szól a világhoz imigyen: óh, nagy
hatalom a szellem, hódoljatok neki: a nagyság fején állandó glória ragyog, s
szent kötelesség megragadni a legkisebb alkalmat is, hogy megkoszorúzzuk ezt a
glóriás fejet.
Így
végzõdik a cikk:
„…Egyelõre
ennyit mondunk el Önrõl, Mester. A többit majd akkor, mikor be fog vonulni az Akadémiába…”
Gondolkozom,
és elszorul a szívem. De szégyen és de kötelesség az összehasonlítás!…
Egyetlen
nagy múltú irodalmi társaságunk -
méltóztatnak emlékezni - nemrég zárta be az ajtaját Kiss József elõtt. Ez urat
méltóztatnak szintén ismerni. Volt egy bátor ember ekkor, ki vezércikket írt e
szegény, kizárt úrról. És megdöbbent a lovagias magyar nemzet… Hallatlan! Mi
lesz a világból?… Egy poétáról vezércikket írni! Hova kerül akkor a zabügy s a
magyar politikának annyi felséges eszménye?…
Na,
persze, Kiss József… Hisz õ semmi egyéb, mint az egyedüli nagy élõ magyar költõ!… Puffanó hazugságokkal, hazafias
frázisokkal sohsem írt még verset, ki sem használta még egy kis zsíros koncért
skribleri szerszámát… Így elrontani e nagy publikum ízlését! Így, így…
Nekünk
is vannak Prévost-ink, nekünk nem kisebbek, mint a franciáknak ez övék…
De
jaj, ne próbáljon így szólni valaki:
„Tudjátok-e
ti, tisztelt haza, hogy gazdagok vagytok sokat érõ javakban?… Mért nem
büszkélkedtek velük?… Ez az áldott föld nemcsak politikát termett kis és kisebb
szemekben, hanem teremtõ õserejét belelehelte sok fiába is. Ismerjétek,
hirdessétek dicsõségüket, mert úgy teremtõdtek õk, hogy koszorútok csak
nagyságaikat nevelik!…
…De
leintenék!…
Hogyisne!
Hír, koszorú, név és - vezércikk skriblereknek! Tán Gárdonyi Gézának?… Termeljen
káposztát és dinnyét Egerben, ha unja az írást… Kóbor Tamásnak?… Írjon
vezércikket. Bródy Sándornak?… Végezze azt a titáni munkát, ami az elefántnak
is megszüntetné végre a térdreflexét. Örüljenek, ha elolvasunk tõlük
egyet-mást… Elvégre ezek sem élnek örökké. És ha meghalnak, akkor elbánunk
úgyis velük… Nálunk nem lehet panasza semmiféle író- vagy mûvészhalottnak…
Boldog
francia nép! Neked van, aki megmagyarázza, hogy kinek a fejére tedd a
koszorút!…
Szabadság 1900.
május 5.
A. E.
|