|
„Megölte
magát, mert avval gyanúsították, hogy letörte a magyar címer keresztjét.”
Élelmes
a riporter-ember; de némelyik utálatos is. Hiéna sompolygással körüljárja a
koporsót: vajon nem lehetne-e hozzáférkõzni? …Tõkét kovácsol nagy tragédiából,
s a témát, mit a végzet szörnyû hatalma adott, ponyvára szánt rémregénnyé
gyúrja át.
Szegény-szegény
Goldzieher Miksa, hiszen neked egészen mindegy: mit beszélnek a koporsód
körül!… De nem az nekünk. A te gyászos végzeted szörnyû mûvében nem
eliszonyodást, hanem enyhülést vár. Borzasztó volna elgondolni is, hogy a te
halálodat az õrjöngés gyanúja okozta. Az a gyanú, hogy te annak a koronának verted
le a keresztjét, amelynek viselõjétõl drágaköves gyûrût vártál - nem hiúságból,
hanem mert te vallású embert nem avattak eddig hivatalos tudóssá - sub
auspiciis regis…
*
A
„kitüntetése” viszi le a sírba Goldzieher Miksát. A kitüntetéses - mint ezt mindenféle
jogászgyerekek hívják.
Micsoda
ambíció lakhatott abban az eszes gyerekben, ha õ a budapesti egyetemen merte
remélni a kitüntetésest.
Hóhér
szívû, magukkal eltelt emberek ott többnyire, akiktõl a kitüntetés függ. Egy
hangulatuk eldönti egy ifjú élet sorsát, egy csésze rosszul ízlett feketekávé
miatt megölnek egy ifjú életet. Mindenhatóságuk érzetében elszörnyedve
gondolnak arra, hogy az ifjú embereknek is van ambíciójuk. Borzasztó! Talán
némelyik arra is gondol, hogy egyetemi tanár lesz! Majd ha fagy! Száz közül
tíznek a statisztika kedvéért megkegyelmeznek, a többi - okuljon!…
Szegény
Goldzieher Miksát a tudománynak ezek a
keresztjei ölték meg. Még pályája legelején volt, s már éreznie kellett, hogy
az élet minden lépését gyûlölködõ állja el. Éreznie kellett, hogy a tehetség
nem áldás; átok. Éreznie kellett, hogy az õ érzékeny agyveleje vagy örökre
zaklatni fogja, vagy elborul. Segített rajta: keresztüllõtte. Formálói az ifjú
életeknek: plaudite!…
*
…Volt
egy öreg barátja szegény Goldzieher Miksának. Míg élt, úgy hívták, hogy Péterfy
Jenõ. Ezt is az agya ölte meg, de elõbb halálra kínozta.
Talán
megjelent az árnya, s így beszélt az éjjel:
„…Ég
a szemed, zakatol a fejed, szegény, itt maradt ifjú barátom. Törvényeket
tanulsz kétségbeesve, s el fogsz bukni mégis, amiatt az örök törvény miatt: a
gondolkozót megfojtja a világ. Elõtted a kálvária. Meg akarod járni?… Én
megjártam, de nem érdemes. Mégis, mégis ha egy kicsit butábbnak születtél
volna. Nagyobb volna az elnézés irántad, kitüntetéses volnál alapvizsgádtól
kezdve a temetésedig. Így meg fognak ölni, ha bevárod!…”
Goldzieher
Miksa elõkapta a revolvert, s belelõtt a fájó agyvelejébe.
Szabadság 1900.
június 2.
ae.
|