239. TÖMEGES ALÁÍRÁSOK

A nagyváradi jogakadémia polgárai üdvözölni akarják a budapesti kartársakat a keresztcsonkítás megtorlása iránt indított mozgalmukért. Már tömeges aláírások történtek - újságolja egyik laptársunk, mely ugyanekkor a néppárti gyûlésekrõl programot közöl.

Tehát tömeges aláírások folynak, készül az üdvözlõ levél.

Ha még el nem készült, engedjék meg nekünk a nagyváradi jogász urak, hogy a szövegre nézve az alábbi propozíciót tegyük.

A mi üdvözlõ levelünk így hangzanék:

Kedves barátaink!

Szomorúan értesültünk, hogy az új egyetem gipsz-díszítésû magyar címereit aljas kezek meg­gya­lázták, leverve róluk a keresztet. Szomorúságunkban azonban egy vigasztaló remény­ségünk volt. Az tudniillik, hogy ez a gyalázat nem a mienk, s a magyar ifjúság gyalázata lesz: rajta fog száradni a névtelen tettes sötét lelkén. Azt hittük, hogy a budapesti egyetem ifjúsága egy szálként emelkedik fel, hogy óriási erkölcsi hatalmával megadja a megsértett nemzeti büszkeségnek a felséges elégtételt, s kinyilatkoztatja, hogy ettõl az undok tettõl a budapesti egyetemek minden polgára távol áll, s a merénylet minden egyetemi polgár szívét felháborodással tölti el.

Sajnos nem így történt. Ti, kedves barátaink, nem siettetek a magyar címernek elégtételt szerezni, hanem beszaladtatok a kiaknázható véletlenséget áhítva váró karok júdási ölelései közé, s kihasználtattátok magatokat testvéreitek ellen. Az a nyomorult, aki szentségtörõ kezekkel illette a szent magyar címert, nem ártott a mi tekintélyünknek annyit, mint ti ártottatok - lehet jóhiszemûleg -, kedves barátaink.

Fáj nekünk titeket ilyen szerepben látni. Mi a magyar fõiskolákon levõ kartársaknak más missziót szántunk.

Itt vonaglik elõttetek az ifjú magyar társadalom nehéz betegen. Rettenetes sebek vannak a testén: faji, politikai, felekezeti, gazdasági és osztályharcok mélyítik ezeket a sebeket mindegyre. Pedig magyar társadalom nélkül Magyarország sincsen, akkor meg mi szükség lesz a magyar címerre? A mi szíveinknek még épeknek kell lenniök, a mi lelkeink még nem lehetnek megmérgezve, gyógyítást csak tõlünk várhat ez a nagy beteg. Minekünk nem ellentéteket kell keresnünk, de áthidalni minden szakadást. Nekünk csak egy célunk lehet: az egyesítés.

Minekünk rangunk a tudás, politikánk az egyenlõség, vallásunk a magyarság legyen. Tõlünk vár gyógyulást ez a széthúzó, nagybeteg magyar társadalom, s átkozottak vagyunk, ha egy tettünk is nem az egyesítést, hanem a széthúzást szolgálja…

Meg kellett ezeket írnunk nektek, kedves barátaink. Védjétek a magyar címert minden õrült ellen, de védjétek magatokat is minden kór ellen, mert nekünk egészségeseknek kell maradnunk. Barátilag üdvözöl egyébként benneteket a nagyváradi kir. kath. jogakadémia polgársága.

A nagyváradi jogászok talán szebben fogják ezt megírni, de erõs hittel hisszük, hogy írásuknak ez lesz a lelke. Úgy legyen!

Szabadság 1900. június 7.

ae.