|
Az
élet nem mulatságos. Ha mulatságos volna, nem keresnõk a - mulatságokat.
Pedig
de keressük! A nyüzsgõ, kalapácsoló, izzadó világnak nem a munka a célja, hiába
zeng róla himnuszt az energia képzelt betegje. Nem, nem a munka!… Görnyedve,
futva, egymást ûzve-törve mindig az agyoncsigázott idegek kárpótlására
gondolunk… Nem a munkáért dolgozunk velõvel vagy kézzel. Mulatság kell nekünk, feledés…
*
A
pünkösti mulatságokból alig kerültünk ki, már várva vártuk az újabb gondszedõ
perceket. Mûhelyünkben, a munka mellett raffinált passziókon törtük az agyunk.
Valami újat, illúzióktól színesebbet, színeivel lebilincselõbbet akartunk… S a nizzai délután ilyen volt. Mégiscsak
jobb ízlésük volt - szívet és gerincet nem is számítva - poéta-elõdeinknek,
mint nekünk, a kesernyés epigonoknak, kik restellünk az ordináré természetrõl
írni, mikor felségeseknek gondolt perverz vágyainkról zenghetünk alanyi
költeményeket. Pedig a természetet jó olykor-olykor felfedezni. Nagyon hálás
érte. A szerdai felséges délutánon isteni mámort öntött a szívünkbe. A
napfénytõl az esõig - minden kincsével megismertetett. Ózonos levegõjével
kitisztította a tüdõnket, virágillatával elbódította a szívünket. Azon a
délutánon, azon az estén fiatalok lettünk: képesek talán még egy egészséges,
szûzi szerelem rövid hangulatára is…
*
Hangulat,
hangulat… Az én kedves, halott poétám, ott a Kerepesi temetõ obeliszkje alatt,
az egész világot hangulatnak tartotta. Kis újságíró volt a szegény, éhes és
lenézett. Az utolsó két hónapban már volt neki mit enni, de már akkor nem
engedte - a doktor. Ellenben igen díszesen temették volt el. Csodálatos dolog,
hogy lehet olyan csábító ereje ennek a nyomorult pennának. Ahogy rovom itt a
fekete sorokat, az jut eszembe, hogy hallatlan ostobaság írni. Meg unalmas is.
És mégis írunk, írtok, írnak - sokan és sokat. Szerencsére nem olvassák el a
századrészét sem. Egy szép, fiatal lányismerõsöm minden módon írni akar.
Tizenhat éves leány, de nem hasonlít a mi tizenhat éves leányainkhoz. Nem
olvasott még sokat, ruganyos eszû, csupa akció-vágy, jószemû és okos. Író akar
lenni, s elég helytelenül - az íráson kezdené. Õ újságíró lesz! Sokszor
mosolyogtam én már erre a mondásra, de ettõl a kislánytól tetszett hallani.
Különben is Marcel Prévost feminista regényének a hatása alatt vagyok, s
roppant szeretném, ha a nõk egy kis forradalmat csinálnának ellenünk,
szemtelenül önzõ férfiak ellen. Egy nõi
újságíró a jámbor felfogású vidéken - nem is volna utolsó!…
*
Lám,
Thália deszkáin hogy legyõzte a férfit az asszony. Itt már nem bír velük
közönség, kritikus, direktor. Senki, csak: Idõ
õfelsége. A nagyváradi színtársulat
névsora juttatta ezt eszembe. Tudniillik az idõt. A színügyi bizottság egy-két
tagja ugyanis udvariatlanul szólt - az idõrõl. Édes Istenem - hát csak nem
lehet minden asszony fiatal?…
Neveket
persze nem említek. Debreceni kritikus koromban azt találtam írni egy kis
színésznõrõl: „a mi régi kedves
naivánk”. Majd pisztolyozni kellett érte. A morál pedig az, hogy e tekintetben
óvatosan szóljunk akármelyik Thália-papnõrõl. Bízzuk a mi igazainkat - az
idõre…
*
Annak
pedig már lõttek, hogy a nyáron színészekhez jussunk. Ellenben van itt egy
csomó, erkölcstelen német… pardon, ma még mind tiszta dologról írtam, nem
szennyezem be írásom végén a tollam!…
Szabadság 1900.
június 10.
Dyb.
|