|
Borongó
õsz szellõjétõl hullámzik az érni vágyó búzatenger. Júniusnak októberi
ambíciója támadt. Olyan-olyan lucskosak, ködösek a napok, hogy beledidereg a
polgári lélek. A burzsoáé tudniillik, amely ilyenkor fürdõszezont áhít.
Olyanféle áhítozás ez, mint a szürke cilinderé május havában. Mert van reá
pénz, ergo meg kell szerezni. A fürdõzõ vágy sem különb: polgári áhítat a
pénzköltésre. Az egészség nem volna elég úr fürdõzést parancsolni, a pénz és
divat igen. Az idõ azonban szociálistáskodik s ráfekszik a burzsoá vágyakra. Ám
ez a szociálizmus új fegyverekkel küzd. Elõször tudniillik hûvös esõjével, õszi
szelével az agráriusokat akarja
tönkretenni. Persze nem azokat az agráriusokat, akiknek fidei comissumok van, hanem azokat a jámborokat, akik a
Péter-Pálkor kezdõdõ aratástól háromszázhatvanöt nap kenyerét várják…
*
Gondolják-e
a tisztelt honatyák, hogy az aratástól függ az õ gavallérosan fizetett
napidíjuk is?… Aligha. Oly nyugodtan csinálták kisded afférjaikat, hogy csupa
élvezet volna, ha nem volna nagyon szomorú. Egyik affér azonban szokatlanul
érintett bennünket. Egy néppárti úr zokon találta venni Wlassics miniszter
õszinteségét, s olyan hangon válaszolt, ami klerikális szájból is érthetetlenül
durva. És ráadásul õ provokál. Úgy látszik, hogy miután a kereszt nem bizonyult elég fegyvernek, most már a kardba vetik minden reményüket a
klerikális urak. Jó lesz. De ha a kardot eltörik a kezükbe[n], ezt már nem
foghatják - a zsidókra!…
A
bodonosi szénharc semmi ahhoz képest, amilyen harcokat ezért a mi
agyondíszített kis színházunkért vívunk. Már a neve is micsoda csetepatét
szült. Városi vagy Szigligeti?… A harc elült, az új színház
neve: Szigligeti Színház. Ehhez
tulajdonképpen nem is volna már szó, de tekintettel a csak elnöki szavazattal
elért siker minõségére, a postscriptumok jogát mi sem engedjük el.
Nem
engedjük, mert nem engedhetjük. Azt a már túlságosan is díszelgõ kis színházat
Nagyvárad város emelte. Olyan hatalmas áldozatok árán, amit az idegen méltányolni
nem tud. Deszkája mindnyájunk
katedrája lesz. Ebben a mi csoportokból álló társadalmunkban mindenki meg
akarja kapni ízléséhez és igényéhez képest áldozataiért a remunerációt. A
tragédia nem foglalhatja le, az operett sem. A Szigligeti-repertoár legkevésbé.
Haragudjanak meg rám, de az összes színpadra termelt darabok közt a színmû
nevezhetõ leginkább efemer becsûnek. Egy kurta, sokszor nagyon is átmeneti
korszak pillanatnyi felvétele, mely óriási hatást tehet azokra, kik a lekapott
vidéket és mozgó bábujait ismerik, de ránk legfeljebb érdekességével hathat.
Szigligeti nagyságából ez mit se von le, de darabjaiból igen. A színház
azonban, mely minden kornak, de elsõsorban a jelennek tükre, nem szolgálhat
eszközül a köteles kegyelet könnyû
lerovására. Színházat elnevezni egy elmúlt kor - bár tagadhatatlanul -
zseniális rajzolójáról nem lehet. Szigligeti emlékét szobor õrizze! A nagyság mindenkori értékének szimbóluma a
szobor. Szobrot érdemel Szigligeti s városi
nevet a színház, melyet Nagyvárad város annyi érdemmel és áldozattal emelt a
kultúra nemesítõ csarnokául… Megbocsát talán dr. V. Zs., hogy nekem ez a
szerény különvéleményem.
*
Irigyeljük
a gyerekeket. Nem a vizsgákért, mert a vizsgák nem irigylésre méltó passzió:
irigyeljük a vakációért… Vakáció!… Ma
már nincs vakációja csak a tanárnak és a nebulónak. Másnál még az üdülés sem
teljes. A robot alól amnesztiát nem nyerhet egészen senki, csak õk. Most jön az
õ boldog semmittevésük. Van-e nagyobb boldogság pedig a semmittevésnél?… Boldog
tanárok, boldog nebulók!…
Szabadság 1900.
június 17.
Dyb.
|