245. ÁLL A VÁSÁR

Felelõs szerkesztõm távollétében saját felelõsségemre lettem bocsátva.

Világéletemben lelkesítettek a nagy vállalkozások, kiszöktem hát a Nagypiac térre, szenzáció­ra lesve.

Nem mondhatom, hogy túlságos szerencsével jártam. Az emberek csodálatosan vigyáznak becses személyükre így nagyvásár alkalmával. Egyetlen ember volt, aki nem vigyázott, s e vigyázatlansága folytán az alábbi élményeirõl számolhat be.

Ez az ember, akit röviden elsõ személynek nevezek, elõször a mechanika csodáival ismerkedett meg.

Bevezettek tudniillik egy imitált bányába elõször. Apró emberkék kalapácsoltak megható természetességgel. A tulajdonos a bányászdalt énekelte. Míg a nagy csodát bámulgattam, a szomszéd rekeszben elromlott a gép.

A tulajdonos szörnyen megrémült. A közönség: én és még öten a népbõl zúgolódni kezdtünk. Kiadtam a jelszót:

- Adják vissza a pénzünket!

A tulajdonos megrémült, de a másik pillanatban feltalálta magát. A függöny legördült, s õ harsány hangon jelentette ki:

- Uraim, szerencsétlenség történt a bányában. A belépti díjakat az áldozatok családjának felsegítésére fordítom.

Nem volt mit tennem. Vigasztalásul elmentem megnézni a törpe asszonyt.

Igen szívesen fogadott. Kisütöttük, hogy egy faluba valók vagyunk. Búcsúzáskor barátságosan szóltam hozzá:

- Isten vele, kicsinykém! Nagyot nõjön!…

Erre azután megharagudott, s utánam hajította a papucsát.

Ez az asszonyság különben érdekes asszony. Õ az ugyanis, aki a fejét a fején hordja. Két feje van szegénynek. Egyik a másikon.

- Szegény feje - sóhajtottam fel részvéttel.

- Fejei - javította ki az impresszáriója.

Az indust néztem meg aztán.

Borzasztó ember ez az indus. Valóságos szörnyeteg. Minden héten borotválják pedig. Ide, Váradra a prérikrõl került, ahol emberevéssel foglalkozott.

Ahogy nézegetjük, megszólal valaki a hátam mögött.

- Hogy van, Kohn úr? Mit üzen a bárándiaknak.

Az indus erre visszavonult.

Egyik panoráma elõtt láncon mutogattak egy kongói szerecsent.

Az elõadást azonban kínos incidens zavarta meg.

A leláncolt Prométheuszhoz odalépett egy kis boltosinas. Rárivallt a fekete szörnyetegre.

- Azt üzeni a gazdám, hogyha nem fizeti ki a subickot, feljelenti a rendõrségen. Mégsem járja, két nap alatt harminc skatulya subickot fogyasztani!…

…Ez az intermezzó úgy elvette kedvemet, hogy Ottó Vilmost, a világ legnagyobb emberét már nem volt kedvem megnézni.

Pedig még ezer látnivaló várt rám. Ezekrõl holnap számolok be. Feltéve, ha felelõsöm haza nem érkezik…

Nagyváradi Napló 1900. június 26.

Yda.