|
Valamelyik
Szamos menti faluból írást küldött nekünk egy ifjú ember.
Naiv
az írás. A fején ez van: hiteles krónika. Falusi történetet ír az ifjú ember.
El is temettük már valamelyik papírkosárba…
Mert
hát lehetetlen kis mesét akart elhitetni velünk az ifjú. Hogy a Julis leányzó
szerelmes egy ifjú testvérpárba, de nem tud közöttük választani. Próbát csinál
velük: semmi eredmény. Mindkettõ deli, derék, becsületes. Végre a Julis leányzó
beleugrik a Szamos vizébe, a két ifjú utána, s belefúlnak mind a hárman, ámen!…
Az
ifjúnak természetesen nem voltunk hajlandók elhinni ezt a kis hiteles
történetet. Ezért dobtuk írását a papírkosárba.
Nem
azért nem hittük el, mert a lapokban szó sem volt róla. Nagyon sok dolgot nem
írnak meg a reporterek. De nem hittük el egészen más okból. Ezt a históriát
ugyanis olvastuk már egy a hatvanas években termelt parasztnovellából. A Szamos
menti ifjú is ebbõl olvashatta. Nem mondjuk, hogy most. Valamikor. Most aztán a
kis falujába hogy hazament, megkapta a szabad indulat, az a hangulatos falusi
érzés, amit jól ismerünk mindnyájan vidékre csak ritkán kerülõ városi emberek.
S az ifjú megírta még egyszer a jámbor hatvanas évek meghatóan együgyû
novellatémáját. Hogy pedig a közlésérõl biztosabb legyen, ismerve az
aktualitások mai becsét, odaírta a cím alá: hiteles történet…
Ifjú
ember a Szamos menti faluban, maga nagyon ifjú lehet még. Ezért méltán is
irigyeljük. De maga szörnyen felült - a hangulatának!…
Ifjú
ember, a szépséges Julis leányzó sohasem volt novellahõsnõ. Akkor sem, amikor a
maga novelláját elõször megírták. Julis leányzó erõs, egészséges lány volt
mindig. Nyafogó, epedõ, szerelmes hölgynek a fõváros aszfaltján
népies-nemzetieskedõ író urak tették meg. Julis ártatlan a dologban. Az õ forró
vére felgerjed bár sokszor, de bele nem bolondul a szerelembe. Sõt szeret rövid
egymásutánban több deli legényt is. Persze mindegyiket igazán. De Julis sem
Szamos menti, sem érmenti, sem semmiféle menti faluban nem ugrik a vízbe azért,
mert két legényért egyformán eped. Vagy boldogítja mindkettõt, vagy keres egy
harmadikat. Vagy férjhez megy ahhoz, amelyik már kiszabadult a sor alól, vagy
nem hagyja epekedni az ügyesebbiket. De vízbe nem ugrik a szerelem mián.
Julisék egyáltalában nem ismerik azt a szerelmet, amit reájuk kentek a népies
írók.
Ifjú
ember, magát a falusi hangulat szédítette el. Nem ismeri a Julist, és a
Julisról ír mégis.
Ha
már okvetlenül szerelmes históriát akar írni, ne ott keresse a tárgyat. Az
emberek falun egészségesek. A nemi vonzódás a bomlott idegû, városi embernél
dúslakodik a változatokban. Az irodalomban, különösen a szerelmi irodalomban
ismét a halvány Miranda grófnõké s a viharos keblû õrgrófoké a jövõ.
Ha
aztán önnek, Szamos menti ifjú, megerõsödik a tolla - írhat sikerült szerelmi
cselszövényeket, ha lesz, aki elolvassa.
Hiteles
történeteinek hõsnõi azonban ne a piros-pozsgás, erõs derekú Julisok legyenek.
Mert Julisék egészséges emberek módjára, egyszerûen szeretnek. Miranda grófnõék
csinálják a regényeket. S az a szép dolog, ami regényes!…
Szabadság 1900.
július 5.
ae.
|