Úgy
kéne, hogy mivel már egyelõre legalább néhány ital vizünk van: ereszkedjünk
térdre a kegyes jó urak elõtt, s áldást rebegjenek ajkaink, mert íme, nem
hagyják az urak szomjan veszni az õ népüket…
Ám
fránya nép ez az újságíró nép, ugye nagy jó urak? Ezek a szenzációért
élnek-halnak… Milyen nagy dolgot csináltak például abból, hogy két napig nem
volt víz! Hát érdemes ezért szót vesztegetni?… Hát nincs a vendéglõkben sör és
szódavizes bor elég?… Elvégre nem is modern egy vízvezeték, ha olykor-olykor
fel nem mondja a szolgálatot…
Hanem
a lapoknak szenzáció kell. Így mondták a kissé megszorult urak. Szenzáció
minden áron!…
Szeretjük,
mikor minket kritizálnak. Ha az újságírót szidják, komoly baj van, s azt
jelenti, hogy elevenre tapintottunk. De másért is szeretjük. Közéletben
szereplõ mai urak egy-egy ilyen lapkritika alkalmával rendesen szíveskednek
magukról szellemi szegénységi bizonyítványt adni. Az ilyen bizonyítvány pedig
nagyon kedves és hasznos nekünk, dacára, hogy bélyegtelen.
Elõször,
nagy jó urak, az újságírót szidni nem vicc. Ez már olyan kopott mûvelet, amit a
bérkocsik bakjain is meguntak. Az ötlet tehát nem új.
Másodszor,
nagy jó urak, méteres plakátokkal a közönséget nem lehet megmaszlagolni. A
közönség botrányosan felvilágosodott. Az csak azt látja, hogy víz és egyebek
helyett õ plakátokat kap - a pénzéért.
Harmadszor,
nagy jó urak, a sajtónak nem lehet plakátokkal konkurrenciát csinálni - a
közönségnél. Mi - tisztességes sajtó - a közönség vagyunk. A gyufagyár pedig
nem azért gyártja a gyufát, hogy eladja a másik gyufagyárnak - lámpagyújtás
végett.
És
negyedszer és ötödször és számtalanszor ismételjük: mi kötelességünket
teljesítjük, s ezt megköveteljük mindenkitõl! Mi nem tagadjuk, hogy a közönség
javáért egzisztálunk - az urak mért felejtik el?
Utolszor
pedig, nagy jó urak, nem hajhásszuk mi a szenzációt. Azt az urak tudják
legjobban.
De
igenis ütjük a tiltott kockajátékokat, ha a betét a közösség bõre…
…Különben
pedig köszönjük a vizet. És hogy nem ereszkedünk térdre nagy jó uraink elõtt,
azt annak vegyék, hogy mi újságírók szemtelenül dölyfös, szenzációt hajhászó,
fránya nép vagyunk, mint azt igen ékes szavakkal el méltóztattak mondani a
szombati értekezleten.
Végül,
ebben a pillanatban töltöttem meg egy poharat a kegyesen megnyitott vezeték
vizébõl. E poharat hálatelten az Önök egészségére ürítem!…
Szabadság 1900.
július 10.
ae.
|