Õszentsége
azt állítja, hogy a vallástalanság. Mivel pedig õszentsége csalhatatlan,
mondjuk mi is, hogy a vallástalanság.
Bresci
és kollégái vallástalanok. Aki vallástalan, az leszúrja, akit leszúrhat.
Szegény Umberto a vallástalanság áldozata. A vallástalanság az ok.
Okvetetlenkedõ
emberek azonban arra is kíváncsiak, hogy mi az ok oka? Hogy lett ilyen nagy
hatalom a vallástalanság? Miért nem imádkozott azalatt Bresci, míg vad keze
királyi vért ontott?
Az
emberi nyomor szomorú, vén banya. Ezer meg ezer év barázdálta be az arcát. Volt
gyermek is. Volt gondtalan, csapongó. Volt ifjú szûz, telve reménnyel.
Volt
harcoló amazon. Lövöldözött nyíllal, golyóval, azután kifáradt. Az égre
tekintett. Olvasót pergetett, hitt és imádkozott. Mióta a világra született,
reménnyel táplálták. Verejtékes homlokát fehér jegykendõ simogatta sokszor.
Neki voltak a legszebb mátkái. Nagyszívû messiások, világmegváltó bölcsek,
irgalmas szívû félistenek. Mielõtt beválthatták volna a fehér jegykendõ
ígéretét - elbuktak egytõl egyig. Meghaltak kereszten, máglyán és egyeben. A
nyomor, ez a szerencsétlen némber, reményen kívül nem kapott semmit a földön.
De nem kapott az égben sem. Talán egy percnyi megnyugvást némelyha, hogy azután
még inkább háborogjon. A vallásban régen nem hiszen. Azóta már önmagában is
csalódott. Nincs fiatalsága, nincs egy édes emléke, nincs reménye és nincs
hite. Csak egy indulat lángol már rom-szívében: a bosszú…
Hát
mi az ok?… A vallástalanság… Mi gyógyít meg?… A vallás… Ne ígérjétek a
túlvilágot a halál utánra, adjatok belõle valamit most. Akkor meg fog önként
halni a nyomor, s feltámad majd mint békesség a földön… De évezredek
szenvedését néhány miatyánkkal és üdvözléggyel betemetni nem lehet…
Szabadság 1900.
augusztus 8.
|