|
A
tarnóci patak medrében lábnyomokra leltek. Azt mondja egy ifjú tudós, hogy
azokat a nyomokat még a régebbik kenozoos
korban taposták vízre vágyó, szomjas mastodonok,
nehéz dinothériumok s karcsú lábú
szarvasféle lapárok.
Csodás
világ lehetett az. Hullámzások, vulkanikus erõk dolgozgattak ennek a világnak
hitt parányi föld kontinensének mai kontúrján.
És
nem voltunk mi. A Himalája sem meredt
az égnek, az Appenninek sem adtak szállást élõlénynek, a Kaukázus helyén forrongott
a tenger.
Nem
voltunk mi, félistenkedõ törpék, és mégis volt élet itt a földön. Lázongó,
kavargó, vulkanikus élet, mely nem kívánta s nem is termette meg a nyomorultan
szervezett embertestet.
Nem
voltunk mi. Valójában érdemes dolog,
szép dolog lehetett akkor élni. A Jókai fantáziája lerajzolta már nekünk a tertiär csodás világát, s mi azt
csudáljuk, hogy nem voltunk mi. És
mégis volt élet…
Kegyeletes
érzéssel írom e sorokat mastodonokról, dinotheriumokról és lapárokról.
Hamvaikban is áldassanak a derék állatok, kik otthagyták névjegyeiket a tarnóci
patakmeder homokkõpadán.
Engem
megvigasztaltak ezek a lábnyomok. Abban a mûhelyben, hol összeszedik a világ
hivalkodó, durva, fertelmes lármáját, hol megfeszül a legkisebb, mindesetre
jobb sorsot érdemlõ idegszál is, ahol legkönnyebben elkapja az agyat a kerge
emberiség egy-egy új hóbortja, amelyhez hasonló mûhelyekbõl igyekszik az
individiumok [!] mindenhatóságát világmegváltó dogmává tenni: ebben a mûhelyben
jólesik néha a mastodonok és társaiknak bevonulása.
Áldom
lábnyomotokat, derék mastodonok. Eszembe hoztátok kicsiségemet, belenyomódtatok
az agyvelõmbe. Mit erõlködünk, mit büszkélkedünk?
Vajon
marad-e majd miutánunk nyom a tarnóci patak medrében?…
Hisz
olyan nyomorultak vagyunk a tertiär
kor mastodonjaihoz képest. Összes reményünk az lehet, hogy a patakot böngészõ
fiatal tudósnak ott maradt a lábnyoma, s egy új korszak hivalkodói tudni fognak
annyit rólunk, hogy az emberlény a patakból szerezte tápláló vizét, s
csodálatos formájú lábai voltak. Azt már nem is sejtik, hogy a nyomot a derék
tudós 37-es vagy 39-es számú cipõje
vájta be!…
Szabadság 1900.
augusztus 18.
ae.
|