|
Kisasszony,
maga volt szíves egy rövid levélben letárgyalni engem, mert heti krónikáimban
nemigen foglalkozom aktualitásokkal, fõképpen pedig nem úgy foglalkozom, mint
azt tisztelt elõdeim tették.
Kitüntetõ
figyelméért köszönet. Tudatom egyszersmind, hogy jövõre sem a maga kedve
szerint fogok krónikázni.
Aki
az események íródeákja, azt hidegen kell hagyniok az eseményeknek.
Jaj
volna, ha nem úgy volna. Ha hátraránt a minden nap. Ha gerjedést hozna minden
esemény.
Tulajdonképpen
az életben csak egy dolgot találok mulatságosnak: regisztrálni. Jó kis újságíró-közszó. Találkozik vele minden
napihírben. A kritika ellenben kellemetlen. Az ember nem szereti felfedni
magát, hazudni pedig - írásban - nem
mindenki szeret.
Én,
kisasszony, sem õszinte, sem hazug nem akarok lenni.
Nagy
dolog ám az az általában. Nagy,
kényelmes és okos. Várni míg az ember szeme elõtt összekavarognak az események,
ez a legokosabb. Akkor aztán ebben a zavaros szürkeségben kutatunk a színek után. A szín: ez a lényeg. Vagy közönségesen: általában.
Bocsánat
hát kisasszony, de én ezután is csak általában krónikázom…
*
Általában az élet szép és jó mulatság. Általában igaza van Leibniznek: ez a
világ az összes elképzelhetõ világok közt a legtökéletesebb. Általában mulatságos élni, kivált ha az
ember huszártiszt vagy pláne egyetemes gondolkozó… Általában… de a részletek. A részletek kellemetlenek. A kenyér, a
futás, a marakodás, a hazugság, a nyomor, a betegség s a - politika.
De
hát az ember a részletekért él és részletekben hal meg. A részletekért hevül e
világ, s a részletek ölnek meg bennünket.
Szeretnék
néha igazságot találni egy-egy részletben. De vagy nincs, vagy nem lehet
megtalálni, vagy nem lehet kimondani. Szeretnék például egy már eltemetett
taláros fõpapról egyet-mást mondani. Nem lehet. A haldokló Kossuth-gyalázóról
is. Nem lehet. Azonkívül, hogy kimondanák rám „a minden emberi érzésbõl
kivetkezett új magyar” szitkot - nem is illik. A világon maradtak még régi,
öreg mondások. De mortuis nil nisi bene, ellenben az élõket siessünk halottakká
tenni.
*
Ünnepelünk.
Az ünnepnapok összejöttek. Van abban valami csodálatos és mégis logikus igazság,
hogy mi éppen mostanában ünnepeltünk legtöbbet, mikor õszintén lelkesedni nem
tudunk.
Talán
magunkat, talán másokat akarunk becsapni. Õszinték nem vagyunk - annyi
bizonyos.
Pardon,
Zichy János gróf úr õszinte mert lenni. Öt csapást hevert ki - szerinte -
szerencsésen a magyarság. Egyik csapás a protestantizmus…
Úgy
van. De egy csapást nem fog kiheverni. Ha ezek a népbolondító, latifundiumos,
sötét alakok hatalomra jutnak véletlenül. Ebbe okvetlenül belepusztulunk.
Szabadság 1900.
augusztus 19.
|