|
Sohse
szerettem nézõ lenni szerelmi cselszövényekkel telt színdarabokban, de kedvvel
néztem szövögetését annak a szívviszonynak, melynek hõse Medve Miklós volt,
akit szobaáristomban õriztet most haragos családja.
Valóságos
trubadúr volt a gyerek. A lány egy édes baba, aki aranyos kedvvel lépett a
színpadra, pajkos volt, bájos, elragadóan ügyes, és… és… még nem ismerte a
színpadot.
Mondom,
hogy tetszett nekem ennek a két gyereknek összetalálkozása. Abban a színházban,
melyben én akkoriban valósággal laktam,
s melynek hasonlóképpen megvoltak a maga kis regényei, - ez a két fiatal szív
élte át a legtisztábbat, legártatlanabbat valamennyi közt.
Ha
a leány a színpadra lépett, virágerdõ nõtt ki a zenekar mélységébõl. Mind, mind
tapsoltunk, õszintén, örömmel. A beavatottak kerestük szemeinkkel a fiút.
Nem
láttuk sehol. Valamelyik páholy sarkából, elbújva, könnyes szemekkel
gyönyörködött az õ kis imádottja örömében.
Ártatlan
diákszerelem volt. Nekünk jólesett, hogy így is lehet szeretni. Önkéntes
klakkot szerveztünk a lánynak a fiú kedvéért, s dicséreteket zengedeztünk a
fiúról a lány elõtt, s a lány kedvéért. Szóval csupa jóakaratból még jobban
egymásba szerettettük õket.
Hát
persze mi nem gondoltunk arra, hogy ebbõl baj is lehet. Úgy véltük, hogy ennek
is vége szakad egyszer, mint minden kis regénynek. Ha pedig komollyá válik a
dolog, az sem baj: egymásé lesznek.
Nem
is látszott a dolog lehetetlennek. Persze csak mielõttünk. A leány megérdemli,
hogy boldog legyen. A fiú pedig lemond arról, hogy õ is cs. és kir. kamarás
legyen, mint a bátyja. Nem is olyan túlságos áldozat ez, ha az ember fiatal,
szeret és szerettetik, és mellékesen egymillió korona néz rá.
Sajnos
nem nekünk volt igazunk és nem a szerelmeseknek.
Ez
a kis tévedés nagy tragédiát csinált. Egész életük boldogságába került.
A
mi úgynevezett elõkelõ családjainknak nincs kifogásuk az ellen, ha valamelyik
fiatal sarjuk ki akarja egy cseppet tombolni magát. Még pénzzel is ellátják. Ha
a médium színésznõ, annál jobb. Ez úri passzió. Ha megunta, otthagyja. Ha pénz
kell, kerül…
Medve
Miklós azonban nem mutatkozott ilyen elõkelõnek. Igaz, hogy a színésznõ sem
olyan volt, mint a többi.
Így
közeledett a katasztrófa. A fiú házasságra gondolt, a leány pedig áldozatot
hozni némi tradícióknak nem akart.
Talán
vígjáték lesz a kis drámából, ha a lány csak
szegény. De színésznõ. Sõt - zsidó!…
Ilyen
hallatlan körülmények mellett nem lehetett mást tenni, mint [hogy] a fiút
halálba, a leányt esetleg a Dunának kergetik.
A
tragédia még nincs befejezve, de már vígjáték aligha lesz belõle.
Kellemetlen
dolog, hogy manapság csak a trónon történnek regények. Cs. és kir. kamarások és
kamarás-jelöltek között nem. A kamarások nem akarják akceptálni azt a kis
kamarát, amelybe a vér tódul, s poéták és szakértõk szerint a szerelem lakozik…
Szabadság 1900.
augusztus 24.
ae.
|