Hiába,
ha lelkesedni tudó embereket akarunk látni, oda kell mennünk, ahol az emberek
ünnepnek tartják, ha összetalálkoznak.
Úgy
történt, hogy vasárnap este egy elõkelõ élesdi úriasszony hallgatta Dankóékat a
Bazárban. Késõbb Dankó ahhoz az asztalhoz közeledett, ahol a szép asszony ült.
Az úriasszony odaszólt:
-
Dankó, jöjjenek ki egy estére Élesdre. Majd meglátja, hogy összehozunk egy kis
közönséget.
Dankó
Pista a gyors elhatározások embere. Hamar válaszolt hát:
-
Köszönöm a meghívást, nagyságos asszonyom. Kedden kint leszünk.
Úgy
is történt. Az úriasszony nevét nem árulom el, de Bérczy Imre, Élesd
fõszolgabírája volt az, ki kezébe vette azonnal a Dankó- este rendezését.
Ne
tessék ám azt hinni, hogy Élesden olyan könnyû az embereket összehozni, mint
amilyen könnyû a mülleráji uzsonnakávénak Nagyváradon. Bérczy Imrének valóságos
rendezõséget kellett csinálni. Még fõmunkatársat is vett magához Werner Kálmán
tb. fõszolgabíró személyében, aki igen-igen lelkes ember, s jól ért a vidéki
összejövések rendezéséhez. Idõ kevés volt. Úgyszólván: egy nap. Gyors posták
vitték hát eme levelet a környékbeli urakhoz, fõképpen nótáriusokhoz:
Felhívás!
Szíves
tudomására hozom, hogy Dankó Pista, a magyar nótakirály, dalos társulatával
folyó hó 25-én, azaz kedden este 8 órakor meghívásunkra a nagyvendéglõ termében
felterített asztalok mellett elõ fogja adatni azokat a szép magyar dalokat,
melyek az õ zseniális vénájából teremtek.
Szerencsének
tekinthetjük azt, hogy a magyarnóta megteremtõje községünket is, mondhatni,
megtiszteli, mert köztudomásúlag csak nagyobb városokban szokott õ társulatával
megjelenni.
Ezért
is tisztelettel felkérem, hogy azon élvezetes estén, melyet õ társulatával
mindnyájunk legnagyobb örömére holnap rendezni fog, családjával együtt
megjelenni szíveskedjék.
Tájékozásul
megjegyzem, hogy a belépõdíj személyenként 1-sõ helyen 2 korona, 2-ik helyen 1
korona leend.
Tisztelettel
Werner
Kálmán
tb.
fõszolgabíró
A
levelet sebtében láttamozták, tegnap este legalább százhatvan ember szorongott
az élesdi nagyvendéglõnek mondott helyiség nagynak mondott termében.
Ott
volt az egész élesdi járás. Még a képviselõje is ott volt: a népszerû Telegdi
József - családjával együtt. Aztán mindenki. Élesd Göréje, a fõbíró elhozott
mindenkit, akit lehetett. És hogy a magyarnóta a legjobb politika: mutatta az a
sok intelligens oláh ember, köztük több pap, mindannyian lelkesen tapsoltak a
szépséges magyarnótáknak.
És
milyen lelkes publikum ám az élesdi. Ötször-hatszor ismételtetett meg egy-egy
tetszetõs, jó nótát. Ötször-hatszor ismételte meg Göre és Durbints sógorok ama
stiklijét is, hogy félliteres borosüvegeket egy hajtásra kiisszák. Persze ennek
tragikus vége lett. Az élesdi bor nem a Bazár bora, s a két jókedvû nótás
férfiú az elõadás végén õszintén és habozás nélkül összerogyott.
Az
elõadásnak volt aztán egy speciálisan élesdi intermezzója. Nagy szünet is volt
tudniillik. Ezt arra használta fel az élesdi bíró, aki az élesdi legöregebb
emberek szerint a Dankó-estén csípett be életében elõször, hogy kiállott a
pódiumra, s ékes és nehezen talált szavak kíséretében felköszöntötte a díszes
közönség elõtt Telegdi Józsefet, a kerület képviselõjét. A Telegdi kedvéért
megtapsolták bíró uramat, akivel a képviselõ is szívélyesen és megbocsátóan
parolázott.
Az
estén különben politika is szerepelt. Mikor Telegdi meglátta, hogy Göre hogy
issza a bort, megdöbbenve kiáltott fel:
-
Ezt se szeretném választómnak.
Amibõl
kipróbált élesdi kortesek azt következtették, hogy nemsokára ismét ki kell
tûzni a Telegdi-zászlókat.
A
hangulat végig lelkes volt. Az elõadást bankett követte, hivatalos és hivatlan
tósztokkal.
A
siker jellemzésére elég az, hogy e sorok kilumpolt írója ma reggel nyolc órakor
életveszedelmek közt szökhetett el a bankettezõ társaságtól éjfél óta váró
kocsijához - elkészülve arra, hogy néhány búcsúgolyóbist lõnek utána…
Mert
hiába: Élesden még tudnak lelkesedni. Aztán igen helyes, jó bor van ám ott!…
Szabadság 1900. szeptember
27.
Dyb.
|