|
A
pesti néppárti egyetemi ifjaknak megadta a választ a debreceni akadémiák
ifjúsága. A válasz olyan, aminõt megérdemeltek: kérlelhetlen és kemény.
Toporzékol
dühében persze az Alkotmány, s magában dühöng a többi többé-kevésbé néppárti
lap. De ez mutatja igazán a debreceni állásfoglalás nagy jelentõségét. Debrecen
ifjúsága méltó maradt a dicsõséges elõdökhöz. Kinyilatkoztatta, hogy a magyar
ifjúság nagyobb serege érett és hivatott a jövõre. Nem tévesztették meg
tetszetõs és üres jelszavak. Nem ült fel a gyûlölködõ, önzõ butaság
agitátorainak. Maradt az, ami a márciusi ifjúság volt: magyar és szabadelvû,
lelkes és erõs.
E
válaszra, a debreceni impozáns tiltakozásra szükség volt. Nem lehet közönyös
senki elõtt milyen, mit cselekszik és mit akar a magyarság ifjúsága. Õk a
nemzet jövõje, õk a magyar társadalom leendõ vezetõi.
Szép
és dicséretes volt a debreceni válasz. Klerikális gáncsok csak szebbé és
dicséretesebbé teszik. Gúnyolódjanak csak, hogy Debrecen a Lipótvárossal
ölelkezett össze. Hallgassák el, hogy a nagygyûlésen felekezeti különbség
nélkül vett részt az ifjúság. Ne vegyék tudomásul, hogy a gyûlés szónokai közül
kettõ jó katolikus ifjú volt. Az efféle mesterkedések nem ártanak.
Az
igazság az, hogy a debreceniek megmentették a magyar ifjúság becsületét, s
megmutatták, hogy a magyar ifjúság nem szegõdhetik fekete zászló alá.
Nagy
eredmény ez. Dicséret adódjék érte!…
Szabadság 1900.
október 2.
|