289. CSELÉDEK SORSA

Két öngyilkossági kísérlet

Az emberi elme gyönyörû szárnyalásokra képes. Az emberi fantázia felséges légvárakat alkotott már. Kiváltságos szellemek, világmegváltó, balga gondokon töprengõk agyából kipattant már nem egy ige, amely testté válva, csakugyan megváltotta volna [a] világot.

És a gondolkozás és ítélet nélkül valók tömege, a vakok és a rosszakaratúak, a balgák és gonoszok sokszor elzúgták már, hogy testté vált az ige, hogy itt van az ígéret földje, hogy megvalósult például az az isteni fantom, amelynek egyenlõség a neve. Pedig csak az emberi eszmének gyönyörû szárnyalása, az emberi fantáziának felséges légvára ez az ideál.

Egyenlõség… Menjünk a cselédekhez, és kérdezzük meg õket, hogy van-e egyenlõség. Megszûnt-e a jobbágyság, a rabszolgaság. Az õ sorsuk, az õ nyomoruk, az õ jajszavuk hangosan fogja kiáltani, hogy a bérrabszolgaság nyomorultabb, gyötrõbb és lealázóbb, mint az a másik rabszolgaság, amelyrõl büszkén hirdetjük, hogy vége van.

Ha két szabad ember szerzõdésre lép úgy, hogy az egyik - a cseléd - adja a munkáját, a másik - a gazda - kialkudott, bár rendesen felháborítóan csekély bért fizet ezért, van-e joga azért az egyik szerzõdõ félnek, ha kedve tartja, felpofoznia a másikat.

Nincs. Természetesen nincs. De azért gyakran felpofozza.

Van-e joga megrövidíteni? Természetesen nincs. De azért gyakran megrövidíti.

És a szerencsétlen felpofozott, megrövidített cseléd mit csináljon? Hiába megy akárhová - a gazdájának adnak igazat. (A kivételeknek, mint amilyen a nagyváradi esetben a rendõrség, az õket megilletõ tisztelet.)

*

Két cseléd akart ma meghalni Nagyváradon. Az egyiket felpofozták, a másikat megrövidí­tették. Fiatal csinos teremtés mind a kettõ.

Azok közül való, akik elég szépnek találják a világot, akik érdemesnek találják élni. És akiknek nagyon el kell búsulniok, hogy az öngyilkosságra szánják magukat.

Az egyiknek Deák Júlia a neve. Tizennyolc éves. A gazdáját Schönbergnek hívják. - A gazdájának gyermekei is vannak, és az egyiket közülük ma összeszidta Deák Júlia. - Talán bosszantották, talán hírtelen haragú Deák Júlia - az bizonyos, hogy a gyereket összeszidta. Emlegette a „nyavalyát” is, amit nem kell tragikusan venni, mert hiszen mi parasztnépünk igen könnyen és gyakran minden határozott rosszakarat nélkül elmondja ezt a szitkot. De a gazdája tragikusan vette. És felpofozta Deák Júliát, alaposan felpofozta. Jobbról is, balról is, hatalmas csattogó ütésekkel, úgy hogy a kíváncsiak összefutottak a rút zaj hallatára.

Deák Júlia nagyon elkeseredett. A megbántott emberi méltóságérzet fellázadt benne. Istenem, hogy azok, akik pofon ütnek valakit, nem gondolják meg, mit tesznek: hiszen arcul ütni valakit, ez a legszörnyûbb megalázás, az emberi méltóságnak a leghallatlanabb megbecste­lenítése.

Deák Júlia úgy látszik nem bízott abban, hogy a szégyenéért elégtételt szerezhet. Hisz elhatározta, hogy meghal.

Elszaladt Tóth Zsigmond üzletébe és egy üveg sósavat vett. Azután hazament és megitta.

A szörnyû méreg összeégette az egész belsejét, de a gyors orvosi segély megmentette õt. Nem fog ugyan meghalni, de szörnyû kínok között vergõdik a Bihar megyei közkórház egyik termében Deák Júlia: akit pofon ütöttek, és aki ezért meg akart halni…

*

A másikat Erdélyi Teréznek hívják. Erdélyi Teréz szintén fiatal. - Tizennyolc éves. És Erdélyi Teréz is meg akart halni.

Rövid idõvel ezelõtt Hann Lajosnál szolgált Erdélyi Teréz. Itt, amint õ mondja, rendes idõben felmondott, és elszegõdött máshová. Amikor pedig el akart menni, akkor azt mondta neki Hann Lajos, hogy nem ereszti el, mert nem mondott fel rendes idõben. De ha mégis el akar menni, fûzte hozzá a nagylelkû férfiú, fizessen neki három forintot, és akkor elbocsátja.

Tudnivaló, hogy három forint volt Erdélyi Teréznek a félhavi fizetése. Egy teljes fél hónapig kellett Erdélyi Teréznek futkosnia, engedelmeskedni a parancsnak, végezni terhes, fárasztó, megalázó munkát, hogy három forintot kapjon.

És Erdélyi Teréz kifizette a három forintot, vagy azért, mert pontosan ott akart lenni, ahová beszegõdött, vagy azért - és ez a valószínûbb -, hogy elmehessen Hann Lajostól.

Kifizette a három forintot. De azután búsult azon, hogy õtõle igazságtalanul elvették azt a pénzt, amelyért egy fél hónapig dolgozott. Reménysége úgy látszik nem volt arra, hogy a pénzt visszakapja - kiment hát ma délelõtt a vasúti vashídhoz, és belevetette magát a vízbe. Elõbb az volt a szándéka, hogy a vonat elé fekszik, de a vonat szerencsére elõbb robogott el, mint hogy õ odaért.

A vízbõl pedig kimentették. Fuldoklott már és elvesztette az eszméletét, amikor Deák János és Lengyel József, két derék fiatalember, kimentette a vízbõl.

A szerencsétlen leányt elvitték a rendõrségre, ahol Gerõ fõkapitány elõtt elpanaszolta a baját. A fõkapitány azután megvigasztalta: megígérte neki, hogy ha a három forint nem járt jogosan a volt gazdájának, akkor visszakapja.

A kétségbeesett lánynak egyébként most már nincs semmi baja.

Szabadság 1900. október 5.