|
Hogyis
kéne csak kezdenem? Ilyenformán talán:
-
Hölgyeim és uraim, én eddig nagy csalódásban éltem. A színház nem színház. A
primadonna nem primadonna. A betû nem betû. S én nem vagyok én. Így kell lenni…
Én
erre nem is most jöttem rá. Érdekes dolog ez. Az embernek vannak régi
igazságai, de azért olyan gyámoltalan, akárhogy is erõsködik, nem meri
kimondani. Ezért is nem vagyok én én…
Hát
ilyen régi igazság a színházé is. Én ismerem, más is ismeri. Ott éltem volt
köztük néhány évekig. Láttam, hallottam, és most mégis meg vagyok rökönyödve:
-
A színház, nem színház. A primadonna, nem primadonna. A betû, nem betû. S én
nem vagyok - én…
Mert
olvasták önök is a lapokat. Egyelõre csak a sah úrról. A színház nem színház, s
a gyér bajuszú, gethes sahnak minden nõnemû színész illegette magát a
színpadon. S a bébé arcú, karcsú konzervatorista hölgyek egymást majd
letaposták nagy erõlködésben a szemközti páholyban. S a népszínházi énekkar
nõtagjai legbokrabb és legugróbb szoknyáikat öltötték magukra, mikor a
gyémántos sah-in-sah énekelni hívta meg õket. A többit is olvasták. Hála a
modern kor vívmányainak: önök már reggel olvashatják, ha este tíz órakor
megcsípi a szobaleány arcát egy egzotikus fejedelem.
-
A sah nem sah. Én nem vagyok én.
Ha
én a sahnak lennék: õszinte sah lennék. Szólanék a vendéglátó nagy uraknak
ígyen:
-
Nyugati barmok, mégsem vagytok olyan barmok, mint én hittem. Ismeritek,
mûvelitek a szépet. Mûvelitek a költészetet is. Vámbéry ugyan nem Firduszi, de
elég méltóságos. Zeneszerzõitek pedig kissé útonállók. Mindegy. Egyben
megelõztetek. Megcsináltátok a paradicsomot - hurikkal. Ez igen szép. Nyugati
barbárok, nagy huncfutok vagytok, nagy csintalanok. De okosak. Allah rendelte
el, hogy imádjátok a nõket. És ti csináltatok színházakat…
Így
kéne dicsérni bennünket a sah úrnak…
Én
pedig csak annyit tudok:
-
A színház nem színház. A primadonna nem primadonna; a sah nem õszinte. Mi meg
éppenséggel bolondítjuk egymást…
Szabadság 1900.
október 11.
ae.
|