|
Lázas
készülõdésekké vált a hét. Szép, új színházunk megnyitási ünnepélye
hátraszorított minden egyebet.
Kinek
van jegye, kinek nincs. Ez volt a héten a lét és nem lét kérdése. Ezt a
problémát átkozza most is, és fogja átkozni sokáig Somogyi direktor. És
átkozzák még sokan, nagyon sokan.
Azt
kell hinnünk, hogy ebbõl a rettenetes színi lelkesedésbõl nem lehet ám jóslatot
csinálni. Ha egyik laptársunk avval fenyegetõzik, hogy a közönség elsõ jegytelensége sokat fog ártani az elsõ
szezonnak, ezt kell érteni: szerencse, hogy már elõre kaphat egy mentõkötelet a
színházat csak ünnepnapokkor támogató publikum…
*
Eljön
Milán király is…
Mért
ne jönne el, gondoljuk. Sok könnyelmûséget csinált már életében a kopasz exkirály.
A nagystílû könnyelmûek közül való. Akiknél a legbizarrabb ötlet is méltó a
kivitelre.
A
hír még kósza hír - bár nem hihetetlen -, s már fel vannak zavarva a kedélyek a
színház táján.
A
nõi kar abban reménykedik, hogy bemutathatja magát õfelségének a Kádár színházi
bodegájában. Elvégre csak a népszínházi karnak jutott a sah. S jobb ma egy exkirály, mint tegnap egy sah…
*
A
szigorú kis irodalmi öreg, méltóságos Gyulai Pál úr örömet szerzett az ifjú
óriások mértéket félõ seregének.
Egy
kissé nem volt megfontolt a méltóságos úr. Persze, hogy kapva kapnak esetén a
mindenképpen ifjú skriblerek.
Pedig
mégiscsak neki van igaza. Ha Ferenczy úr kritikát provokál, állja is ki a
kritikát, ne kutasson a formák után, amikhez már nincs köze. És, és Murillo…
Roppant furcsa dolog, hogy a mi esztétikusainkat mindig csak spanyol s hiányos
életrajzú mûvészek érdeklik. A régi historikusok is legtöbbet a mondák koráról
tudtak írni…
*
Verõfényes
napjain e páratlanul szép októbernek hegyeken, dombokon dalos jókedvvel folyt a
szüret.
Most
lesz egyszerre csak igazán októberi az õsz. Bevárta, míg kicsordul az utolsó
csöppnyi must.
A
szöllõsorok közt mégsem daloltak a lányok. Monoton, bús, siralmas énekszó
szûrõdött, hajtódott át a szõlõlombokon. A régi nótás lányok ma már hívõk. Nazarénus zsoltárt énekelnek.
Csodálatos
forrongása az idõknek. A szív, az emberi belsõ ismét nagy szerephez kezd jutni.
De még csak a forrongás érzik. A templomokban kongó üresség, víg szüreteken
siralmas bûnbánati ének…
Szabadság 1900.
október 14.
|