|
Egyszerre,
hírtelen köszöntött be a csúnya õsz. Testvére a másiknak, a derûsnek,
mosolygónak.
Kinevetnének
bizonnyal, ha szentimentális nótát zengenék. Elvégre is okos és rendezett
viszonyú emberre mit tartozik az, ha süllyed a hõmérõ. Semmi beteges
ábrándozás, éretlenség. Itt a szezon, tessék berendezkedni!…
*
Az
okos és rendezett viszonyú emberek berendezkednek. A telet mintha az Isten is
arra teremtette volna, hogy az ember mulasson.
Ám
nem éppen túlnyomó az okos és rendezett viszonyú emberek száma. Igen sok bárgyú
és rendezetlen viszonyú ember is mer élni. Hogy aztán jön a tél: ezek igen
félnek. A fa is drága, a szén is. A hidegnek pedig az a természete, hogy
fagyaszt… Egyébként úgy olvassuk, hogy a nagyobb városok némelyikében lesznek
már lómészárszékek… Csak a fûtésrõl gondoskodnának már…
*
Színházlázban
van egész Nagyvárad. A megnyitás történetei még mindig aktuálisok. És az az
érdekes, hogy a mi fejünk másnak fáj. Inkriminálnak, panaszkodnak a fõvárosi és
vidéki lapok.
Hibákat
lelnek a mi ünnepünkben. Nem is lelnek, csak találnak.
Nem
baj. Az ünnep szép volt. Emlékezetes. Kereshetik benne a diszharmóniát. Mi nem
láttuk. Csak a hétköznapjaink ne csúfolják meg az ünnepet.
*
Megkezdõdött
Nagyváradon a szezon. Napirenden vannak az afférek. Egyik vidéki lapban
olvassuk így.
Afférekrõl
mi még nem tudunk. Egyelõre a kedvesebb afférek vannak napirenden: az
ismerkedések.
A
színtársulat már-már a népszerûség nyílt tengerére kezd evezni. Hogyne, mikor
kedvencek is vannak már, P. Szép Olga körül már egyesült a régi tábor tömérdek
újonccal. A gyors hódítás híve: Szohner Olga. S õt látták és imádják.
Beavatottak szerint szerelmes lumpot tud csinálni a legambiciózusabb,
legkomolyabb ifjú emberbõl is. Az öregebbekrõl nem is szólunk. Õk elvégre is
azért öregek, hogy hamar lángra gyúljanak. Lányi Edit eredményes toborozást
folytat. Ezek a bizonyos afférok…
Három
napig bírták a város atyái. Három napig vitáztak a szegénységünk mián. Le is
alkudták a közköltõt szerencsésen.
Bocsánat,
egy özönvíz elõtti anekdota jutott az eszünkbe. Azé a bizonyos emberé, aki a
tehenét húsz fillérért kínálta. De csak kötelestül volt hajlandó eladni. A
kötélért pedig nyolcvan forintot kért.
Mi
is kötélnek álltunk - félünk. A közköltõheccbõl elég olcsón kilábaltunk, hanem
a póthitel, az sokba fog kerülni.
Szabadság 1900.
október 21.
|