|
A
fõ a programot betartani. Elõbb a zsidóval bánjunk el, azután jöjjön sor a
kálvinistákra. Ez a klerikális program.
Ezt
a programot mostanában összezavarták. Hiszen a zsidókkal még éppenséggel nem
bántak el, s már a mûsor második pontjánál tartanak. Hogyan, mi okból - nem
tudjuk. Annyit látunk csak, s már régen látjuk, hogy a néppárti sajtó nap-nap
után nyíltan vagy burkoltan az antiszemitizmust megtoldta
protestánsgyûlölettel. Ezer példából csak egyet vagy kettõt: Mikor a debreceni
ifjúság meghozta ismert határozatát, az Alkotmány fogát vicsorítva gúnyolódott
a „Lipótváros és a kálvinista Róma ölelkezésén”. Az erõltetett taps nem tudta
elnyomni a szitkot, amely az egyformán gyûlölteknek a fejök tetejét kereste.
Most
meg azt hirdetik, hogy [a] kálvinizmus halálnapjai közelegnek. Pusztul és vész.
Rosszindulatúlag, célzatosan citálják a kálvinista egyházi élet nagyszívû
alakjainak szavait. Még sajnálkozni is próbálnak. Sajnálkozásuk is olyan, mint
örömük: tettetõ hazug.
Csak
két példa, de ezer és ezer van. Klerikális helyrõl pattant volt ki a
Vörösmarty-ünnep eszméje is. A klerikális tervekkel szemben gyanakodó vagyok.
Gondolkoztam. Mit akarnak ezek most
evvel az ünneppel? Vörösmarty nagy volt, de voltak nekünk nagyobbjaink is.
Voltak nagy költõink, kik közelebb vannak hozzánk idõre is, hatásra is… De
Vörösmarty véletlenül katolikus volt. Kegyeletet hazudnak hát, s tüntetnek a
halottal az élõk ellen. A halottat kijátsszák a halottak ellen. Mi persze
könnyen felülünk. A Vörösmarty-ünnep - akárki meglássa - katolikus ünnep lesz,
mint ahogy nem a katolikusok, hanem a klerikálisok lefoglalták a keresztyénség
évfordulóját is katolikus ünnepnek.
Kiss
Áront, a tiszántúli ev. ref. kerület nemes, agg fõpásztorát egy országért nem
írta volna püspöknek egy klerikális
lap sem, mikor a fõrendiházban mint korelnök elnökölt.
Még
az ilyen kicsinységekben is kimutatják engesztelhetetlen gyûlöletüket.
Hiszen
tudtuk mi ezt. Nem is ezen csodálkozunk. De hogy nem tartják be most is a
programot?…
Szabadság 1900.
október 24.
ae.
|