312. PÁRBAJOZÓ KERESKEDÕSEGÉDEK

A mi elõítéletes társadalmunkban jólesik látni, ha egy fél lépést is hódít a nemesebb emberiesség. Ha a korlátlanság kénytelen a maga karámját egy kicsit kisebbre építeni.

Mikor az aradi eset, az a bizonyos kereskedõsegéd-írnok-affér, napirendre került - akik csak tartunk valamit az agyvelõnk függetlenségérõl, felháborodva láttuk az iroda-gavallérság pöffeszkedését, legveszedelmesebb õrületét a speciális magyar lovagiasságnak.

De éppen olyan nagy örömmel láttuk a jobb ügy gyõzelmét is. Nem azért, mert a kereskedõ­segédet felszabadították a kardra, hanem hogy a kard itt egy szamár elõítélet legyõzését jelentette.

Eddig rendben megvolnánk. Aradon társadalmi szankciót nyert egy elv, mely elfogadható intelligenciájú emberek elõtt úgysem volt problematikus. Ismételjük: nem azért örültünk, hogy, íme, ismét megszaporodott a párbajképes gavallérok száma, hanem azért, hogy csatát vesztett ismét egy hülye elõítélet, mely a mostani - ha ugyan van ilyen - magyar középosztályt mindig tartózkodóvá teszi legméltóbb, legszebb jövõjû faktorától, a magyar kereskedõségtõl…

Nálunk azonban a legszebb gyõzelem sem gyõzelem. Kapjuk a hírt, hogy egy kereskedõsegéd minden elfogadható ok nélkül párbajra hívott egy debreceni tudós professzort, általunk is ismert, becsült alakját a közéletnek. A tanár, aki családapa, kikerülhette volna a fegyver elé állást. Nem tette. Félt, hogy félremagyarázzák. Elõkelõ felfogása még a gondolattól is írtózott, hogy meg nem verekedését elõítéletnek, elfogultságnak találják venni. Kardot mért az ellen­felével, s összevágta… Nem tudjuk, ma vagy holnap nem kapunk-e más helyekrõl hasonló híreket. Nálunk a legnemesebb elvek sem terjednek, de a legostobább példa is majmolásra várhat… A kereskedõsegédek most már, ha kell, ha nem kell, csinálják a becsületbeli ügyeket…

Mennyivel nemesebb volna, ha most, a társadalmi elõítéletek legyõzésével, tehát önelhatározású, igazán gavalléros meggyõzõdéssel példát mutatnának a valódi és nem okvetlenül párbajozó lovagiasság nyegléinek!…

Milyen szép volna ez, s milyen joggal elvárhatnók azoktól az ifjú kereskedõktõl, kiket mi inkább tartunk a jövõ Magyarországnak, mint az egyetemek és akadémiák nagy részben korlátolt és nyegle ifjait!…

Szabadság 1900. november 10.

ae.