|
Valami
gácsországi tanító fogta magát, s feltalálta a villamos messzenézõt. Furcsa
valami; az ember elõveszi a térképet, megnézi, merre van Párizs, odairányítja,
s látja a modern Babilont.
Aztán,
hogy a múltkor eljöttem Zilahról, s elbújtam a mi kis falunkban, unatkozni
kezdtem.
Éppen
egy verset írtam meg, mikor pokoli gondolatom támadt. Vannak ugyan, kik azt
tartják, hogy nekem a versírás elõtt
van pokoli gondolatom, de mindegy, a gondolat elég pokoli volt, ámbár - mint
azt Noénak is sokan mondták - minden pokoli elég.
Megfogalmaztam
egy sürgönyt: „Boldog néptanító
Gácsország.
Kérek
utánvéttel messzelátót.
Rövidlátó
Magyarország”
A
címzettet még csak megkapták, lévén egyetlen boldog néptanító Gácsországban,
hanem én 48 óráig néztem messze a messzenézõt, de rossz szemeimmel nem láttam
sem a messzét, sem a nézõt.
Végül
pótló magyarázatképpen megsürgönyöztem:
„Messzelátót
kérõ rövidlátó Zilahon, verseskötetet kiad”.
Persze
megtudták, ki az a rövidlátó.
Megkaptam
hát a csudagépet!
Nem
tudom talán egészen jól és híven leírni; a lencsetannal sohse voltam tisztában,
akármilyen tisztában is voltam. (Hm!)
Állványra
állítottam, s Zilahnak szegeztem.
Csütörtöki
összetartás volt éppen, odaláttam a Népkertbe.
De
milyen látvány volt! - a boldogtalan gács rosszul konstruálta meg a gépjét, s
mindent fordítva mutatott.
A látvány csinos, de kínos volt; senkit
sem ismertem meg a lábáról.
Összepakoltam a gépet, és sürgönyre tettem
írván eképpen:
„Boldogtalan
tanító
Gácsország.
Messzelátó nem lát. Forduljon fel; mindent
felfordít; ilyet ki látott, pénzt tõlem nem lát.
Rövidlátó”
Válasz nem érkezett.
Szil 1898. július
24.
Erdneyda
|