|
A
cigányok megvénülhetnek: minálunk a vén cigány sem kell. Végezze el
kötelességét, haljon meg: akkor reá kerül a sor.
Van
abban valami megdöbbentõ tragikomikum, hogy ezt az igazságot mennyire átérzi minden
magyar íróapostol-féle ember. Sõt errõl írni a legnagyobb mûvészettel tud
mindenik.
Szegény
Reviczky Gyula egyik legmeghatóbb poémája is a magyar költõ sorsáról zeng:
…Szépen fognak
eltemetni…
A
nagyok nagyja, a magyar dicsõség fejedelmi poétája hozta ezt eszünkbe.
Ma
száz éve hozott ugyanis a nyéki gazdatisztnek egy fiúgyermeket az agyontárgyalt
gólya. Errõl a fiúról rendeltetett el, hogy emberek koldusa, költõk fejedelme
legyen.
Hiszen
siralmakat nem fogunk sírni. Vörösmartytól talán legkevesebbet tagadott meg a
jó sors a magyar rögökön bolygó poétaemberek közt. Hajh, de Vörösmarty is
milyen silány keveset kapott!…
Vén
cigány korában sem kapta meg csak morzsáit a megérdemelt jutalomnak.
Meghalt
és nagy lett. Így van ez minálunk. Az õ neve akadémikusokat csinált
törpeségekbõl, tudósokat a tudatlanokból. A Vörösmarty nevébõl is meg lehetett
élni, mikor már Vörösmarty meghalt.
Ám
leperegtek az évtizedek. Korok, nemzedékek, szépen megcsinált világok múltak
el.
Mi
Vörösmartynak avval áldoztunk csak, hogy nem felejtettük el a nevét.
Pedig
amit tõle kaptunk, az több a korok múló, változó hangulatánál. Örökös
gyönyörûség, gyõzedelmes illúzió Vörösmarty minden kis sora.
De
mi csak negyvenöt év múltán kezdjük érezni, hogy van lelkiismeretünk. Csaknem
félszázad múlva kiáltjuk: emlékezzünk a költõre!…
Mindegy
már, csakhogy idáig elértünk. Amit teszünk, beszélünk, írunk, adunk: úgysem
elegendõ, csak amolyan késedelmi kamatféle, amely avval áltat, hogy adósságot
fizetünk.
A
költõ nagy lelkének feltámadására, az õ nagy hitére, az õ nagy álmaira sohasem
szomjúzhat rá a világ úgy, mint most.
Legyen
hát szent az emléke s újra élõ a lelke. De istentelen az, aki a költõ emlékével
nem hódítani, hanem háborúzni akar. Istentelen az, ki a nemzetbomlasztó
munkához idézi meg a Vörösmarty szellemét. Istentelen az, aki a Vörösmarty
nevébõl is választó falat akar csinálni ebben az úgyis züllõ állapotú
magyarságban.
Vörösmarty
a költõk fejedelme: világosság fejedelme hát.
Nagy
szellem, mi azért idézünk fel, hogy hálaáldozatot mutassunk, és hogy nekünk
világosságot adj!…
Szabadság 1900.
december 1.
ae.
|