|
Az
altruizmus nem túlságosan kényelmes erény. A legnagyobb altruista is elég okos
ahhoz, hogy evvel a szép erénnyel túlságosan ne éljen vissza. Ez az oka, hogy a
társadalom altruistái többet írnak és beszélnek, mint cselekednek. Azt lehetne
mondani, hogy a cselekedetek fordított arányban állanak az altruista pózokkal.
Mindig
félünk, mikor az altruizmus lázzá kezd válni. Félünk, mikor annyi az
erkölcsprédikátor, hogy hallgató nem is marad. Az emberek akkor voltak a
leggonoszabbak, mikor az erkölcs legjobban dühöngött. Ezt az igazságot soha
jobban rá nem lehetne olvasni némely fejekre, mint most…
De
mi nem akarunk akadémikus dolgokról beszélni. Az erkölcsbetegség egyik fajáról
csak. A verseny altruizmusáról.
Dicsõséges
közéletünknek nehány alakja azt tartja, hogy elég ha õk írnak és propagálnak a
szent eszme mellett, az altruizmus gyakorlását rábízzák Merkur fiaira. Magyar
kereskedõ: rajtad a sor. Légy nagyszívû szamaritánus. Gyakorold a krisztusi
erényt: azonban te még öt halat sem kapsz. Óh, mert az erkölcs minden. Mi ugyan
nem tudunk belõle megélni, de ti, kereskedõk bizonyára meg…
Egy
társadalmi osztályt akarnak megfosztani a természetesebb emberi jogtól: a
verseny jogától.
Más
élõ emberfia az élet kegyetlen harcába beviheti az érvényesülés minden
fegyverét: a kereskedõ nem. Legalább így óhajtanák a farizeusok és némely
írástudók.
Ha
kereskedõ hódol meg az erkölcsdüh prédikátorainak, oka lehet rá bizonyára. Mi
hajlandók vagyunk egyszerû botlásnak, hangulatrohamnak tekinteni ezt, mert
teljességgel generalizálni nem akarunk. De az ilyen kereskedõk nagy része vagy
élhetetlen, vagy ravasz. Vagy azért sír, mert a megélhetés harcához nincs
ereje, vagy azért, hogy félrevezessen. Mint a középkori vitézi tornák kalandor
vitéze, aki panaszt emelt az ellenfele ellen, hogy cselt használ. - Mikor aztán
a panasszal mérséklésre bírta lovagi ellenfelét: egy cselszúrással ledöntötte a
lováról…
*
Havasok
hegyérõl, sötét erdõk rengetegébõl lejöttek hozzánk ismét a fenyõk. És meleget
érzünk, vagy tán régi melegre emlékszünk vissza.
De
baj, de örök átok, hogy ezt a melegséget csak így, csak ilyenkor érezzük,
karácsony táján.
Ilyenkor
mégiscsak gondolunk másra is.
És
készül mindenki. Az utca élénkebb, az üzletek népesek, a kirakatok
karácsonyiak. Egy-egy díszes kirakat elõtt valóságos csoportosulás támad.
Gyermekek, naiv, vágyakozó gyermekek bámészkodnak leginkább. Õk a karácsony
legnagyobb imádói. Õk, akik szeretnek még és hisznek.
Ma
délelõtt egy sereg didergõ, foltos ruhájú, kékfoltos arcú iskolásgyerek
bámészkodott egy díszes kirakat elõtt.
Valaki
szólott író emberekhez:
-
Milyen hálás téma. Ezek az irigykedõ, szegény koldusocskák milyen vágyakozással
nézegetik a karácsonyi fényességeket.
-
Banális dolog - hangzott a válasz. Még nálunk is, kikrõl így szólott a német Nordau: Milyen boldogok a magyar írók,
õk még megírhatnak sok olyan banalitást, amiért minket kinevetnének. No, de ezt
a banalitást még nálunk sem lehet elkövetni.
És
igen elszomorkodtunk. Hát miért olyan banális téma az, hogy a karácsony annyi
sok ember szívébõl nem tudja kicserélni az irigységet a békés szeretettel? És
meddig lesz ez banális téma?
*
Bihar in floribus… Nem fuit. In floribus van most is. Hogy
ünnepelt, s hogy ünnepel ez a vármegye s ez a város! Megérezték-e mások is, de
a csütörtöki közgyûlés históriai mozzanat, nagy írásokat érdemlõ esemény volt.
Megkapó hódolat egy nagy férfi s a személyéhez fûzõdõ nagy tradíciók iránt.
Holnap
ott fent, az ország fõvárosában is meg fogják hallani a Bihar megyei szívek
dobogását. Meg fogják érezni egy nagy tábor szíve melegségét. A holnapi
országos ünnepet Bihar és Nagyvárad, Bihar in floribus teszi teljessé, teszi
igazán naggyá!…
Szabadság 1900.
december 16.
|