|
Ritoók
Zsigmond õméltósága, a nagyváradi ítélõtábla elnöke, egyik büszkesége a magyar
bírói karnak, az új század elsõ napján megköszönte szíves, nagy jókívánságait
az elõtte tisztelgõ nagyváradi bíróknak s a jókívánságok tolmácsolójának: Nagy
Ferenc kir. törvényszéki elnöknek. Aztán beszédben válaszolt, mely beszéd nem
egészen híven került a nagyközönség elé, s nem egy helyütt keltett majdnem
bántó, kínos hatást…
*
Hogy
a mi dolgaink elferdítve kerülnek a budapesti lapokba, az nem elsõ eset. A
dolgok tudniillik nem egyformán érdekesek. Itt lent vagy ott fent tesznek róla,
hogy mind érdekesek legyenek. Hogy kicsi és közelfekvõ példával éljünk: újév
elsõ napja hideg hótakaróval kedveskedett. Esett annyi hó, hogy elcsússzék a
szánunk, s hogy ez nekünk esemény legyen. Ellenben a budapesti lapok azt is
tudták, hogy Nagyváradon szörnyû hóvihar volt, az utcán hótorlaszok, a
közlekedés megállott, s a vonatok is késéssel járnak… Hát így kell a dolgokat
érdekessé tenni. Ismételjük, hogy nem csodálkozunk, ha a Ritoók Zsigmond
beszédjét is így tették érdekesebbé. Kiragadtak belõle egy részt, mely
mûvelettel más lett a beszéd …
*
A
fõvárosi lapok tudniillik csak arról értesültek, hogy Ritoók Zsigmond a magyar
bírák ismereteinek hiányairól s felületességérõl beszélt. Hogy hogy szõtte ezt
beszédébe a kiváló bíró, arról mit sem tudnak odafent. Elég, hogy ez alkalmat
ad a magyar bírók megvédésére. Megvédi a bírókat - egy nagy kartársuk ellen:
milyen pikáns téma egy újságírónak!… Milyen hálás, és milyen kedves! A dolog
pedig úgy áll, hogy Ritoók Zsigmond reflektálva az üdvözlõ beszéd vonatkozásaira,
maga is nemes megelégedéssel tekint vissza arra a nagy munkára, melyet a magyar
bírói kar végzett. Páratlannak vallja maga is, hogy milyen magaslatra
emelkedett a magyar igazságszolgáltatás. Vallja, hogy a magyar jogi életet meg
kellett teremteni. Vallja, hogy ezt a legnemesebb ambícióval, a megélhetés
gondjaival küzdve, kitartó munkával teremtette meg a magyar bírói kar: vallja,
hiszi, s nagy érdemnek tartja. De nemes, csupa igazságot áhító lelkének nagyobb
ideáljai vannak.
Látja
a hibákat is. Hangsúlyozza azonban, hogy ezek a hibák nem a nagyváradi bírói kar hibái. És ekkor utalt a hiányos
ismeretekre, melyeket õ maga is már csak a múlt
hibájának tart, s felületességre, melynek az okát is jól ismeri: a rengeteg
munkát s azt a bizonyos vétkes felfogást, mely az igazságszolgáltatásból is
gyorsírómûhelyt akarna csinálni. Így mondta, s így értette ezt Ritoók Zsigmond.
Az õ kiváló, tisztelt egyénisége sem érdemelte meg, hogy ezt félreértsék.
Hiszen szavai a legideálisabb rajongás szavai voltak.
*
A legilletékesebb helyrõl hatalmaztak fel
bennünket annak kijelentésére, hogy az üdvözlõ beszédre adott válasz nem híven
került a lapokban napvilágra.
*
Nem
akarjuk e reflexiókat hosszúra fûzni. Pedig még sok mindenrõl szólhatnánk. A
magyar bírók helyzetérõl például, mely kétségessé teszi, hogy vajon az eddigi
siker tovább is siker fog‑e maradni. Arról a balfelfogásról, mely azt
véli, hogy a bírói pálya még ma is csak nobile officium.
Szólhatnánk
arról is, hogy milyen helyzetük van a bíróinknak a mûvelt nyugati országok
bírái mellett… Ezúttal nem tesszük. Reflexiónkat avval az óhajtással zárjuk:
vajha azokat a szent ideálokat, melyeket Ritoók Zsigmond hirdetett az új század
hajnalán, beváltaná mielõbb az Ég, és ami még sürgetõbb: a magyar törvényhozás
áldozatkészsége.
Szabadság 1901.
január 4.
ae.
|