|
Haragudjanak
bár meg reánk: ezennel kimondjuk Karnevál
herceg detronalizálását. Évekig tûrtük a betegségét, dicsõségének elmúlását,
könnyelmû, be nem váltott ígéreteit. A türelemnek vége. Karnevál uralkodása
haszontalan. Leghívebb alattvalói is elégedetlenkednek. Le hát Karnevállal!
Mert
úgy áll a dolog, hogy a csörgõsapka hiába lármázik. Az embereknek elment a
kedvük a nagy bolondságoktól, amik voltaképpen a legnagyobb okosságok. A
farsang ma már nem a régi. A kis szökevény karnevál-dalából is kisír ez a
szemrehányás. Hogy Karnevál elveszti trónját, annak az az oka, hogy az emberek
nem tudnak már nagyon elkeseredni. Igen: elkeseredni.
A farsangi csörgõsapka mindig csak befödõje a gondoknak. A farsangi tombolás
pedig a keserûségek kergetése. Az egész farsang egy nagy hazárdjáték a
bajokkal, az élettel s a jövõvel.
No,
dehát Karnevál detronalizálása legyen legalább emlékezetes és zajos. Vesszen el
a józan ész még most az egyszer. Próbáljuk meg merészen a régi hazárdjátékot.
Nagyváradon
- az eddigi jelekbõl jósolva - Karnevál herceg régi uralmának búcsúzója
zajosabb, lármásabb lesz legfiatalabb éveinek uralkodásánál. Az a jelszó, hogy:
meghalt Karnevál, éljen a jókedv. Csak aztán ez a detronalizáló jókedv
eltartson sok-sok hosszú évig…
*
Csak
a csörgõsapka lármájába ne sírna bele a nagy-nagy emberi nyomorúság. Soha annyi
fedetlen csupaszságot nem ért még a tél hidegsége, soha annyi üres gyomor nem
követelõzött, mint most.
Ám
arra való a farsang, hogy titulus bibendiket keressünk. Jobb, becsületesebb
titulus pedig nem volt még a nyomor enyhítésénél.
Mulatunk,
szavalunk, mûvészkedünk, tüdõgyulladást és influenzát kapunk ezután hát a
nyomor enyhítéséért.
Egész
sereg kenyér-bál, kenyér-matiné és kenyér-hangverseny terve röpköd a téli ködös
levegõben. Így talán telni fog egy kis ingyen
levesre is. Mert a száraz kenyér, hideg kenyér. S a természet olyan
könnyelmûen rendezte be a szegény ember gyomrát, hogy meleg nélkül õ csinál szecessziót, nem pedig a végtagok, mint a
Menenius Agrippa meséjében…
*
A
színház tájékán semmi szenzáció. Amikor a színtársulat bevonult, és amikor már
a megnyitó ünnepeket párbajpisztolyok dördülése vezette be, az augurok
összenéztek: jön Thália és uszályán cipeli a primadonna-lázat, az õrült
versengést, a botrányokat, az izgalmakat, a párbajokat… És íme, semmi. Szinte
nyárspolgár módra nyugodt a levegõ ott a színház körül. Se koszorú, se
ünneplés, se pezsgõs murik, s így természetesen se botrányok, se párbajok. Ami
alapjában véve jó és örvendetes dolog, bár talán - hogy szakszerûen fejezzük ki
- az általános gazdasági depressziónak a következménye.
Csak
az nem jó és örvendetes, hogy a közönségben erõs, ijesztõen erõs ez a
filiszteres hangulat, amit semmiféle gazdasági helyzet nem magyaráz: minek ez
az egész komédia, ez az egész színház!
Szóval
szükség van a szenzációkra, és talán a jövõ szezonban lesz is benne részünk. A
mostani primadonnáink közül az egyik, akit legjobban szeret a közönség,
menyasszony, a másik nem énekel, mert a férje igazgató lesz, a harmadik pedig
nem primadonna. De majd jövõre… Erre készül mindenki, nem nagy örömére a
felséges sajtónak, amelynek ama viharos, primadonnalázas idõben csak
kellemetlenségekben van része.
Mi
szeretjük különben a színházi szenzációkat, de mi mûvészi szenzációkat akarunk.
Somogyi direktor be is jelentette egy büszke kis írásban, hogy megszerezte a
Bölcsõt és a Tékozló apát, amelynek mindegyike szenzáció lesz. Hiszen szép, szép. Tagadhatatlanul elismerésre
méltó ez a merész lépés, de ebbõl mi is vindikálunk magunknak némi érdemet. Mi
úgy tudjuk, hogy Somogyi igazgatónak esze ágában sem volt ezeket a darabokat
megszerezni, mert - amint egy színügyi bizottsági tagnak mondta - nagyon drágák. Egyedül a sajtó
sürgetésére határozta el magát erre a vakmerõ lépésre. Nos, hát hiszszük, hogy
mindkét elõadás szenzáció lesz. De ez a kettõ nem elég. Operettet, amelyet
pedig különösen szeret a váradi közönség, eddig csak régit, nagyon régit
láttunk. És teljes elismeréssel ugyan a kitûnõ Baba- és Hoffmann-elõadás iránt,
mégis új darabokat is kell kérnünk: mûvészi szenzációkat, hogy szükség ne
legyen botrányokra és párbajokra…
*
A
népet megszámlálták. Nagyváradon azonban a népszámlálás még tán ma sincs
befejezve. Az eredmény iránt pedig nagy kétségeink vannak. Még mindig halljuk, hogy
ez vagy amaz nem kapott számlálólapot.
Hogy
megszaporodtunk, az nagyon bizonyos. Pozitív számokban azonban még nem lehet
beszélni.
Mivel
pedig divatos dolog népszámlálási furcsaságokat közölni, mi is megreszkírozunk
egypárt.
Nyárai
Antalt is felkereste a népszámlálási biztos. A vidám Tóni pedig ezt írta az állás-rovatba: mûvész és télikabáttulajdonosjelölt. Batizfalvy
Gizella azonban nem írta be, hogy a
legszebb nagyváradi színésznõ. Ellenben alighanem a szépségversenyre célzott
Benkõ Jolán, mikor ugyanezt a rovatot így töltötte be: egy nagy méltatlanság áldozata. Jókedvû proletár lehetett az is,
aki arra a kérdésre, mibõl él, azt válaszolta: ingyen kenyérbõl. Furcsa volna, ha igaz volna, hogy Somogyi
direktor a legáldozatkészebb igazgató
címet írta a számlálólapra, s hogy Kurländer Ede dr. színügyi bizottsági tagnak mondta be magát. Ellenben megértjük,
hogy Gábel Jakab a népszámláló biztos elõtt sem tagadta el, hogy õ notabilitás, s hogy Sas Ede röviden a leglelkiismeretesebb laptudósítónak
vallotta magát.
Természetes
dolog, hogy ezek a furcsaságok éppen úgy nem hitelesek, mint az úgynevezett
népszámlálási furcsaságok legtöbbje.
Szabadság 1901.
január 13.
|