|
Mintha
készülõdnék ez a farkasordító hideg. A nap dele körül mintha tavaszias szellõk
csapnának meg bennünket… Hát a régi kemény hideget nem is bírtuk volna már
tovább. Mindnyájunkat ágyba döntött volna a veszedelmes influenza. Csak a régi
fajtájú persze, mert az influenza sem térhetett le a modern haladás útjáról, s
van már villamos influenza is. Úgy hisszük, ez lesz az elsõ villamos, amit, mi,
szerencsétlen nagyváradiak megismerünk. De maradjunk csak az idõjárásnál.
Az
idõrõl beszélni olyan banalitás lett, amitõl mindenki óvakodik. Ilyenformán az
idõ természetesen igen új és kedves téma.
Másképpen
is az volna. Egész életünket az idõ kormányozza. Tessék csak az idõvel mint
amolyan banalitással nem törõdni, tessék -18° Celsius mellett lawn-tennis
ruhával indulni egy téli túrára: Az idõ, ez a diszkreditált banalitás nagyon
meg találná magát bosszulni. Miután pedig az idõt és idõjárást így rehabilitáltuk, talán szólhatnánk az idõ
eredményeirõl is.
*
Nem
a korcsolya híveinek bánatáról. Elvégre minden idõ más gyönyörökkel kínál.
Hanem valami más sportról. Névtelen
levelekrõl például. A Desvallières és Mars urak bohózatötlete rendkívül
érdekes. Magyar földön különösen. Nemrégiben beszéltünk a b.-újfalui esetrõl.
Az egész kis városka társadalmát felforgatta. De a Desvallières és Mars urak
hazájában legfeljebb házmesterek írnak névtelen levélben disznóságokat. Nálunk
ellenben ez úri sport. A legutolsó
divatú kalapban járó dámák, ha már a farsangi gyönyörök nem izgathatják õket,
névtelen leveleket írnak. És hogy írnak!… Ha szakácsnét és szobalányt ilyen
tenorú diskurzuson kapná õnagysága, okvetlenül méltó haraggal zavarná el háza
tájékáról is õket. Ellenben õ mindezeket megírja levélben, s pláne névtelen
levélben…!
A
korcsolyapálya látogatóit könnyû névsorba írni csak úgy találomra. Az ember
szinte sejti, hogy kik járnak korcsolyázni, kik mennek el a mai protestáns
bálra, kik kaptak meghívót a tiszti estélyre stb. Szép dolog lesz az, ha
egyszer kénytelenek leszünk a névtelen levélírás sportja kedvelõirõl is egy
ilyen névsort csinálni.
Igen.
Névtelen levelek.
Ebben
az ötletes, mulatságos darabban Nyárai csinált egy fényes karikatúrát. Egy
borzasztóan zilált hajú, õrült muzsikust játszott, aki egy csöppet sem
csodálkoznék rajta, ha a nap megállna az égen direkt az õ bámulatára. Pikáns a
dologban, hogy evvel az alakkal Nyárai egy kicsit önmagát is karikatúrázza.
Minthogy a zseniális Tóni is Schopenhauerrel tart: nur die Lumpe sind
bescheiden… Hát a Nyárai figurája hozta eszünkbe a kis Kubelikot. - Ha nem is
csókolta meg erõszakkal annyi asszony, mint ahányról Dunkl Norbert úr tudott
beszélni - annyi tény, hogy a kis cseh mindenütt furorét csinált. És milyen az idõ mulandósága. A kis csodamuzsikust
elfeledtette egy nagy csodamuzsikus: Burmester, s a zenekritikusok úgy jártak,
mint a múltkoriban a budapesti színházi kritikusok. Olyan pazarul osztogatták
Zacconira a dicsérõ jelzõket, hogy a nagyobb Novellire alig jutott.
*
És
szóljunk még néhány szót arról a szerencsétlen emberrõl, aki nagyot bukott, s
akit valamelyik kriptája az élõhalottaknak fog magába zárni, az ulánus
fõhadnagyot értjük. Az idõ áldozata õ
is. Az idõ, mely a villamos influenzát is megszülte, melynek a villamos gazemberekre
is szüksége van. A nagy stíl
hódításának az ereje rontotta meg õt is. Az idõ, mely néha hideg, néha meleg,
néha lomha, néha gyors. De sohasem banális…
Szabadság 1901. január
20.
|