|
(Dankó Pista
népszínműve, a Szigligeti Színház premierje 1901. január 20-án)
Az
igazság és az idõ két fogalom abban a fogalomtáborban, melyet az emberi
gyarlóságnak meg kellett csinálnia.
Az idõ megrovátkázni próbált változatlanság. Az igazság még ennyire sem pozitív
valami. De ha már megcsináltuk ezt a fogalmat, ne dobjuk el használatlanul.
Mondjuk ki, hogy az igazság, ha már valami, legyen õszinteség.
Az
õszinteség az igazság… Íme, ilyen hosszú bevezetés után kísérelheti meg az
ember, hogy igazságot szóljon, vagyis õszinte legyen.
Az
igazság pedig az, hogy nem szeretjük a népszínmûvet. Szükséges kortesfütyköse
lehetett egy más célú társadalmi törekvésnek. Nekünk már régi formájában nem
kell. Naivságain már mosolyogni sem tudunk, hazugságai bántanak bennünket.
Még
tûrjük, mert reménykedünk: hátha csinálnak belõle valamit. Hátha felhasználja a
mai társadalmi törekvés is, s a szemnek kedves, sallangos, könnyû fütykösbõl szociális dorongot csinál, vagy a modern
magyar ember gyönyörködhetik még benne mint a magyar operettben, a magyar
néphumor és magyar dalkincs kedves és élvezhetõ múzsája révén.
Ennyit
errõl az agyontárgyalt témáról.
Hogy
pedig a Dankó Pista népszínmûve elé mégis nagyon nagy érdeklõdéssel néztünk,
annak oka a Dankó Pista nagy hírre méltó talentuma is. Hittük és gondoltuk,
hogy Dankó Pista, a nép fia, a népléleknek talán leghivatottabb
megnyilatkoztatója, nem vásári munkát gyárt, ha a néprõl, az õ kedves népérõl
ír.
A
hitünk nem csalt. Nem írt ugyan Dankó sem szociális drámát, sem magyar
operettet, de írt egy élettel és igazsággal telt történetet. És mert élet:
drámai. És mert igaz: nagy hatású. Ami a munka technikai részét illeti, hát az
bámulatot keltõ. Dankó mint kész színpadi író mutatkozott be, megbecsülhetetlen
érzékkel a színpadi hatás iránt. A darab stílusa zamatos, szép, magyar stílus.
A darab pedig egyedül érdemes íróvá teszi, kit eddig „csak” zseniális
dalköltõnek ismertünk.
A
halász szeretõjében egyszerû emberek nagy szenvedélyei viaskodnak. Ádázul, akár
a görög tragédiákban. A meséjét nem kell elmondanunk. Zsúfolt ház nézte végig
tegnap, s art szeretnõk: legyen kíváncsi még rá néhány zsúfolt ház. Mert a
darab megérdemli. Pompásan megrajzolt élõ alakjai életet mutatnak.
Tele
a darab szebbnél szebb nótákkal. Ezeket tán nem kell megdicsérni.
Az
elõadást azonban még legalább három próbának kellett volna megelõznie. A
rendezés is lehetett volna lelkiismeretesebb.
A
szereplõk jó része azonban kitett magáért. Forrai Ferike kedves parasztlány
volt, s a nótáit alig gyõzte ismételni. Mellette egy fiatal vendégszínésznõ
aratott nagy sikert. Palugyai Vilmának hívják. Virágvasárnapig még
színésznövendék. Határozott, sokat ígérõ drámai tehetség. Hatalmas orgánuma,
megjelenése ezt a tehetséget szerencsésen szolgálja. A darab egy mûvészien
megcsinált, sok képességet kívánó szerepében határozott sikert aratott Palugyai
kisasszony, kinek tehetsége szép jövõt ígér. Bérczi megkapó verizmussal
játszott egy paraszt jezsuitát. Peterdi öreg halásza ezúttal is
kabinetalakítás. Füredi pompás fináncbiztos volt. E. Kovács Mariska, Bognár,
Szilágyi Dezsõ s a kisebb szereplõk egyik-másika érdemel még dicséretet.
A
darabnak nagy sikere volt. A közönség sokszor hívta ki, s valósággal ünnepelte
Dankót, akinek a színházvezetõség ismert figyelmességébõl egy árva páholy vagy egy
még árvább földszinti szék sem jutott: a színpadon kellett az elõadást
végignéznie…
Szabadság 1901.
január 22.
|