|
A
harangokat, minden harangokat, egyszer félreverték. Régen-régen volt ez. Mikor
ebben a most jéghideg országban lángoltak a lelkek. Mikor ehhez a most mostoha
földhöz odatapadt minden lelkes élõ, mikor szilajon, elszántan zengett e kis
meleg országon végig.
Mindnyájan el fogunk menni…
Óh,
régen volt ez, nagyon régen… Mi nem értjük, alig hisszük. A mi lelkünk nem
lángol már. E kis ország hideg, és nem tapadunk többé buja szeretettel sáros
földjéhez. Nem tapadunk, s el se mennénk, hiába üzenne akárki minékünk!…
S
ha mégis üzenne, ha a harangokat, minden harangokat egyszer meghúznának,
megmelegedne mégis e kis hideg ország néhány talpnyi földje.
Csak
annyi, amennyire elfér egy kis fehér gárda. Roskatag csapatja a múltnak. Nagy
idõk tanúi, hamvadó szívek, idegen félistenek. Már a múltban élnek. Csak
romszíveik megmaradt parazsa a melegség e kis hideg országban…
…A
hétfõi vásár napján, a nagy hídon keresztül roskatag, agg embert, fehér fejût,
bortól pirosat vezetett egy másik öregember.
Olvadó
hóban futkostak a szánok. Ragyogott a nap. Sürgött a piac. Szaladt, rohant
minden. Csak ez a két ember botorkált, mintha nem is e világból volnának. Negyvennyolcas agg honvédek… Még ki nem
hûlt óriások e kis hideg földû országban. Fehér asztal mellett e hideg
országért koccintgathattak hevítõ poharat. Az öregebbik jobban visszaálmodta a
múltat. A másik szeretve, becézve sürgette:
-
Õrmester úr, siessünk, sohse érünk haza!…
Ballagott
a két régmúlt ember. Csitri fiatalok megnevették õket. A közvitéz elfohászkodta magát:
-
Hejh, õrmester uram, ha hazaérünk, félreverik a harangot!
…Édes
két öregember, mámoros két öregember, dehogy verik félre!… Egyszer volt, régen
volt, mikor megszólaltak a harangok, minden harangok… Akkor meleg volt e kicsi
ország, és most fagyos hideg…
Szabadság 1901.
január 25.
ae.
|