|
Idézzünk
a klasszikusokból. Mi lenne szegényekbõl, ha mi is elfelednõk õket. „Mi lesz az
ég könnyébõl? - Sár…” Az ég pedig igen könnyezett mostanában, s ha van
megkövesült fájdalom, miért ne nevezzük a hópehelyóriásokat megfagyott
könnycseppeknek. Hol megfagyva, hol feloldva egyre hullott az ég könnye
mostanában. A telet azonban mégsem tudta elsírni tõlünk. Nem olyan vakítóan
fehér bár a világ, mint még nemrégiben, de még mindig fehér. A makulátlan
fehérséghez úgysem valami túlságos módon szoktatott hozzá az élet bennünket.
Tehát ebben a barnán árnyalt fehér világban még téli és farsangi élet pezseg.
Mulatnak az emberek mindenütt. Majd a hamvazás napján jut csak eszünkbe a régi,
nagy igazság, hogy a farsangi mulatságok után böjti mulatságok következnek…
*
Tisza
István grófnak, mi országunk: Biharország szeretett reménységének egy levele a
közelmúlt és jelen legnagyobb politikai eseménye. Hiába: Tisza István gróf
olyan hatalmas, nagystílû egyéniség, kinek minden lépése figyelmet keltõ, hát
amelyikrõl pláne még õ akarja, hogy figyelmet keltsen!… Ennek megvitatását
végzik s el is végzik a vonal felett. Mi profánus
módon akarunk hozzászólni az inkompatibilitáshoz
mint olyanhoz.
Nincs
ma már összeférhetetlenség. Éppen úgy, mint ahogy nincsen altruizmus. Vagyis:
sem abszolút inkompatibilitás, sem abszolút altruizmus nincsen. Az altruizmus
fogalmát az emberiség nagy önzõi találták ki, éppen úgy, mint az
inkompatibilitást. Légy áldozatkész, szeretett atyámfia, mert a nemes szívûeket
szereti az Isten, s ne légy inkompatibilis, óh, polgártárs, elvégre mások is
vágynak inkompatibilisok lenni.
*
No,
de mégis van a földön nehány kis összeférhetetlenség. De ezekhez már nincs köze
sem az altruizmusnak, sem az egoizmusnak. Íme néhány összeférhetetlenség.
Összeférhetetlenek a jogászgyerek s a felöltõ egész nyáron át, összeférhetetlen
Festetich és a nagyváradi színügyi bizottság, Bertsey és a krajcáros lapok, a
jégpálya és az enyhe esõ, Bartha Miklós úr a kazárokkal, Polónyi a
választóival, a színházi publikum a légvonattal, Somogyi Károly a szubvencióval
s néhány úri ember önmagával. Óh, az ilyen fajtájú összeférhetetlenségek száma
sok légió…
*
A
népszámlálás be van fejezve. Nagyváradon is publikálva már az eredmény. Ne
essenek azonban kétségbe a számláló biztosok, ha tudásukra hozzuk, hogy számaik
nem hitelesek. Abban a reményben, hogy kerékbe nem törik érte, e sorok írója
leleplezéssel szolgál. Õt tudniillik teljesen kihagyták a számításból. A
népszámlálás alatt egy kis lakás-interregnuma volt, s így szállodában lakott.
Ott pedig nem kereste senki… Ilyen kis tévedések szép számban történhettek
mindenütt. Várjuk a statisztikai hivatal összefoglaló jelentését. A statisztika
a legszebb, legérdekesebb tudomány. Sajnos, amennyire mi szép magyar hazánkat
ismerjük, a legnagyobb érdeklõdés a felekezetek
eloszlását fogja kísérni. Nálunk ez a legfontosabb szempont. Még a gyomornak
sem szabad felekezeten kívül állani. Ezért volt szükséges az istentelen
szabadkõmívesek kenyerét Szt. Antal kenyerével ellensúlyozni. Az elvetemült
éhes ember ugyan nem érzi a különbséget a vallásos és vallástalan kenyér
között. Sajnos a mai kor botrányosan közönyös a vallási dolgok iránt…
*
A
teátráliák nagy vonzó erejét mi sem igazolja jobban, mint egy városházi eset.
Pénteken a jogügyi bizottságnak kellett ülést tartani. Alig tudtak három-négy
tagot összetoborozni. A közvéleményt pedig - vulgó: sajtó - egy szál reporter
képviselte nagy kedvetlenül. Tegnap a színügyi bizottság ülésén a jelenvoltak
alig fértek a kis tanácsterembe. Csak reportra éhes újságíró több volt, mint a
jogügyi bizottságon résztvevõ tag.
Színházi
szenzációja mégsem volt a hétnek. Hacsak a B.A.L.E.K.-et nem mondjuk annak. De
nem mondjuk. Szenzációs volt mindenképpen ugyan, de szenzációiról jobb
hallgatni. Egy érdekes tanulságot, ez is régi, mégis adott a furcsa kis
vaudeville. Azok izgatnak ellene legjobban, akik legjobban mulattak rajta. Ami
persze ismét a régi nótát hozza eszünkbe: minden ember be akarja csapni a
másikat, s ezt minden ember tudja a másikról, de azért még mindig akadnak az
„igazság”-nak Sancho Panzái…
Szabadság 1901.
február 2.
|