379. SZÍNÉSZETÜNK VESZEDELME

Nem tagadhatja senki el tõlünk a mérséklést, jóindulatot színházi dolgainkban. Túlságosan elnézõk sohse voltunk, már régen tisztában vagyunk az elsõ állandó színházi rezsim élhetetlen­ségével, aggodalmainkat minden nap növelte - de a kíméletlen igazmondástól visszatartott bennünket mindig egy nagy érdek, a nagyváradi színészet jövõjének, jövõ fejlõdésének érdeke.

Ami eddig mérsékelt bennünket, most az kényszerít a mérséklés eldobására. Az elsõ színiszezon végét se értük, s már féltenünk kell sok következõ év sikerét.

Somogyi Károly mit se váltott be abból, amit mûködésétõl ez az áldozatra kész, derék, intelligens közönség várt. Képtelennek mutatkozott egy nagyváros színházi igényeinek kielégítésére.

Egy elkeserített, csalódott jubileumra hivatkozik. Ezúttal semmi egyébre.

Végiglapozzuk mindig jóindulatú színházi írásaink hosszú sorát, s alig látunk egyebet csaló­dásnál és sikertelenségnél, de látjuk és megértjük, mint lett a megnyitó elõadás közönségének mámoros örömébõl korai katzenjammer, s mint kellett nagy önmérsékléssel, mind nagyobb önmérsékléssel visszatartani magunkat a már megérett, szomorú konzekvencia levonásától.

Ismételjük: ezúttal nem hivatkozunk semmire. Csak ezt a konzekvenciát vontuk le, s csak hangot akartunk adni a színházi közönség végtelen elkeseredettségének.

Lehet, hogy kénytelenítve leszünk hosszú bizonyításunkra. Megtesszük, bár egészséges eredményt egyhamar nem lehet várni - éppen a legilletékesebb tényezõktõl.

De elmondtuk, mert színtársulatunk változás elõtt áll, s talán a megnyitott erõk a képtelen vezetésbe is öntenek egy csöppnyi újulást.

Ha nem: akkor egy végsõbb konzekvencia ígérkezik: a színházlátogatás csõdje s vele a nagyváradi színészetnek jó idõre való megbénulása.

Csupa jószándék mit sem ér: öntudatosság, tudás, ambíció, ízlés, áldozatkészség, fegyelem nélkül ez a végsõ konzekvencia elkerülhetetlen.

Ám ítéljen a közönség, melynek hangulatát, vélekedését mi most tolmácsoltuk!…

Szabadság 1901. március 16.