|
Borongó,
emlékezõ és emlékeztetõ ünnepek napjai a nagyhét napjai.
Templomokat
járnak az emberek, s bizonnyal majdnem érzik ilyen napokban azt, amit
gyakrabban is érezhetnének, hogy minden vanitatum vanitas. Egy a cél, vágy:
kibékülés és megnyugodás…
*
Kibékülés
és megnyugodás és harc mégis, most is és mindig e világon. Kis harcok, nagy
harcok. Ostobák és még ostobábbak.
Az
életet néha és némelyeknek nézni is fárasztó.
A
nagy szláv birodalom, ez a forrongó, mesés erõket rejtõ nagy óriás vonaglik a
harcban. Kezdik letépdesni régi ruhájának utolsó rongyát is. De a ruharonggyal
együtt nem egy helyütt a húst is.
Baj
ott nem lesz. Eldinamitozhatják minden hatalmasokat, egy-két millió
elégedetlent ismét deportálhatnak. De baj ott nem lesz. Ki még nem fejezett és
fejtett erõi szunnyadoznak az óriásnak, és gépembereit, kioktatott masináit
nevelheti és növelheti a germán, sorstól rendelt õsellenfél, e most harcoktól
vérzõ óriásé - akárhányunknak legyen szomorú e gondolat - az erõ és a jövõ…
*
A
saját kis harcaink sem minden törvény nélküliek, de inkább vulkánikus belsõ
harcok.
Nálunk
a társadalom vonaglik. A társadalom, mely meg sem érett, meg sem erõsödött, már
csupa veszedelmes betegség.
Az
volt a baj, hogy az õszinteség hiányzott belõle. S még nagyobb, hogy a
legtelhetetlenebb ellentéteket nem kiegyenlítette, hanem beborította.
És
a legeslegnagyobb baj, hogy mi bizony még mindig barbárok vagyunk - egy kicsit
nagyon.
Csudás
dolgokat beszélnek az oláhok kis fõvárosából, mely Párizs és Teherán együtt;
hol intelligencia csak a romlott perverzitásban van.
Bukarestet
nem ismerjük, de Budapest és az õ hasonlatosságára csinált Nagyváradok sem
kutyák…
*
De
nálunk legalább sok a melegszívû ember abból a fajtából, amelynek hiszekegye is
van, s tovább tart az én-nél.
Valóságos
szeretettel nézzük azt a buzgólkodást, amivel ennek a városnak új fõkapitánya
látszólag nem vitális, de valójában a legsúlyosabb társadalmi bajokat orvosolni
szeretné. Ne nézze ezeket a terveket a bürokrata száraz, rövidlátó szemeivel
senki. Csupa jóindulat és melegség árad ki e száraz paragrafusok szürke
soraiból.
Csak
egyre kérjük, figyelmeztetjük. Igaz, hogy sok betegséget diétával gyógyítanak,
de a társadalmi betegségek gyógyításánál nagy hiba volna a diéta-gyógyító
móddal visszaélni. Mert akkor aztán nem marad meg semmi, csak - diéta.
Egyenesen szólva: reakciót csinálni, akármilyen keveset, még jóindulatból sem
szabad…
*
Napsugaras,
ragyogó a tavasz… Egészséges tiszta levegõjûek az utcák. Ibolya, jácintillat
terjeng. Holnap reggel hallelujaének szállja be a világot, feltámadásról,
életrõl kapunk erõs hangulatot.
Szét,
szerte fog foszlani ez a hangulat is. Megõrlik a napok kegyetlen apróságai. De
gondolkozzon, akinek erre a gondolatra szüksége van: vajon nem csodálatos és
szép dolog-e, hogy az élet örömre indító hangulata nem fogy ki az emberbõl
soha!…
Szabadság 1901.
április 7.
|