391. HÉTRÕL HÉTRE

Tudnak még az emberek ünnepelni. Milyen csodás és milyen kedves dolog ez!

A húsvétból okvetlenül hoztunk egy kis hitet magunkkal…

No meg nagyon szomorú is volt a mi nagyhetünk. Teletöltött bennünket vigasztalan szomorúsággal s az élet keserûségével.

Mert mégis az élet gondolata a legszomorúbb gondolat. Akkor, mikor az életet magát szomorúnak tartjuk.

És mi igen szomorúnak tartottuk az életet. Hiszen még a fórumi élet is szünetelt. Este pedig hiába akartunk komédia által feledni. A komédia kacagó lármáját elkergette a harangok szomorú zúgása…

*

És aztán jött a feltámadás. Az ünnepi zsivaj. A fórum kitörõ lármája. A komédia megújítása. - Az élet jött ismét kedves, lüktetõ lírával.

Az életet, kedvet pedig mostanában a kis színház fogadja magába, s bizony-bizony busás kamatokat ad rá.

Dalos madarak költöztek a díszes kis kalitkába. Dal, szín, fény, illat, kacagás és taps viharzik a húsvét elõtti szomorúság helyén. Áldassék érte a húsvét és Székely Irén, meg a többiek…

*

A tavasz pedig naphosszán népesekké teszi az utcákat.

A kávéházak nem nagyon áldják a természet e megváltozhatlan rendjét.

Ahogy enyhül ott künn a levegõ, úgy fogy a tüdõfogyasztó, kávéházi emberek száma.

Ellenben már-már kitörõben van a nyaralási düh. Zöldelési düh ez tulajdonképpen. A spenót­ösztön olyan helyekre csalja az embereket, ahol azelõtt negyven-ötven évvel természetimádó poémákat gyártottak a verset író mesteremberek.

Egyes merészebb nyaraló kedvûek már most ki-kivándorolunk a fürdõkbe, a Kargerbe s egyéb helyekre. A Széchenyi-kioszk pedig, ez a kis, eldugott, kedves, nyári fészek kezd ismét divatba jönni csendjével, zöld fáival s levegõjével.

Kissé korai dolgok ezek mind. De ha a tavasz így halad, nemsokára meglesz az elsõ térzene is.

*

Nincs benne semmi malícia, hogy mindjárt a helyi irodalmi életrõl szólunk.

A Szigligeti Társaság a minap tartotta választmányi ülését. Holnap pedig közgyûlést tart.

A „fiatalok” szörnyen készültek elõször, hogy majd csinálnak õk itt szörnyû egészséges, irodalmi állapotokat. Majd ezt meg ezt csinálják õk a közgyûlésen.

Szerencsére eszükbe jutott a vezetõ daruk históriája. Lelohadt a kedvük.

Vagy tán az jutott csak eszükbe, hogy a fiatal energia ritkább és becsesebb manapság, mintsem szabad volna haszontalanul elpocsékolni…

De meg hát nem mindegy-e, hogy alsós vagy felsõs kalábert játszanak-e a kávéházak szeparéiban?…

Szabadság 1901. április 14.