|
Megvártuk,
míg felejteni kezdik. Az affér igen érdekes volt ugyan, de nem olyan egészen
közömbös és hideg, hogy íráshoz értõ s írással élõ ember mindjárt higgadtan
szólhasson róla.
Ott
kezdõdik a dolog, hogy egyik budapesti lap ünnepi számában húsvéti verset írt
bizonyos Juhász Sándor úr. Nem nagy dolog. A húsvét kellemetlenségeihez
tartozik, hogy megverselik a juhászsándorok. Ez a kisbetûzés nem kicsinylés
egyszersmind. E sorok írója ismeri Juhász Sándor urat, s igen tehetséges
teológusnak tartja, aki egypár pompásan csilingelõ versikét is írt.
Kiss
József, lapjában, a Hétben kijelentette röviden, hogy a verset tõle lopta
Juhász Sándor.
A
vádra védekezés jött. Kiderült, hogy Juhász Sándor nem plagizált. De kiderült
az is, hogy Kiss József addig-addig terjesztgette lapjában minden tekintélyek ledöntését, hogy még a juhászsándorok is
tanítványai lettek. A Juhász Sándor megvádolásáért kapott Kiss József egy olyan
választ, mely az ablakba nem teendõk közé tartozik.
Külön
kérdés itt, hogy Kiss Józsefnek igaza volt-e vagy nem. Az egész kanapé-hecc
jobbára csak skribler embereket érdekelt. De az a káromkodás, amivel Kiss
Józsefet illették, már érdekes jelenség, igen érdekes.
Kiss
József megcsinálta volt a maga lapját. Azt hirdette, hogy az irodalmi klikkek
ellen küzd. A fiatal, viharos, erõs tehetségeket akarja megmenteni. Így is
kezdte a lap. De már a múlt nyáron, itt Nagyváradon, joggal hánytuk a szemére,
hogy a lapjával új klikket csinált. Nevelt egy gárdát, mely küzd mindenki
ellen. Gárdát, mely azért szívesen adja meg magát. Mely mindent megbocsát - magának s mindent felró másnak. Gárdát, mely csodálatos hittel
hirdeti, hogy övé a tehetség, jelen, jövõ, ítéletmondás, ország, hatalom és
dicsõség.
És
Kiss József tûri, becézi a gárdát, melynek Ignotuson és Kóbor Tamáson kívül
önmagukat kiírt, túlélt harcosa[i] van[nak]. Néha ugyan felsír mélabúsan, hogy
nincs új hang, s hogy neki sincs már
kedve. Egyébként pedig tûr mindent.
Az
eredményt harsányan hirdeti az a káromkodás, melyet cinikus módon a Juhász
Sándor afférjának ötletébõl a Kiss József fejére hánytak.
Lám,
ezt az irodalmi szabadságot jól beoktatta a Hét s a gárda.
Ha
pedig Kiss József, akirõl gyakran lehullt a cinizmus leple, megdöbben most
gyakrabban, mint máskor, s eszébe jut, hogy a deres hajat mégiscsak meg kellett
volna menteni a megostromlott tekintélyek között: magára s a gárdára vessen.
Tõlük tanultak a juhászsándorok. És ha Juhász Sándor nem is ír olyan verset,
mint Kiss József, szoboszlói tanítványainak azt hirdeti, hogy a kontár nem õ.
Kiss
Józsefék nevelték a juhászsándorok ismert fajtáját, az Otthon Kör óriásait,
akik egyebet sem tesznek soha, mint hisznek magukban, s „rombolják a tekintélyeket”…
Szabadság 1901.
április 17.
ae.
|